2013. március 21., csütörtök

Egy kis vásárlás




   Sikerült beszereznem pár rég áhított sminkcuccot. 


Legalább fél éve vágytam a Make Up For Ever Smokey Lash szempillaspirálra, 
de mivel itthon nem kapható, a kívánságlistámon mindig alul maradt, valami megelőzte.
Most érkezett el az ideje a vásárlásnak, már az újabb, 
az ősszel megjelent "New Panoramic Effect" változatot vettem meg.
Nagyon kíváncsi voltam a MUFE Aqua Rouge nevű, tartós rúzsra, 
így ebből is választottam egy színt.
A másik két darab egy számomra eddig nem próbált márkából, a Smashbox-ból 
választottam. Két most megjelent, új termékére esett a választásom.
Az egyik darab a Halo Longwear Blush arcpirosító és a Megatint matt rúzs.
Első használatra  minden tetszik de a vélemény írásával  még
várnék, 1 alaklom után kissé elhamarkodott lenne.
A Smashbox csomagolása eléggé piti, az árához viszonyítva.
Pár termékminta:

Megérkezett még pár filléres kis gyönyörűség amit eBay-ről rendeltem.


A hologramos körömfólia 1,5 Font volt, 1 hét alatt megérkezett,
 sajnos ragasztóm nincsen hozzá, azt még vennem kell.
A vizes matricák összesen 7,7 Fontba kerültek, egy ív kb. 390 Ft.-ra jön ki.
Nem tudom itthon mennyibe kerülnek. 
Ezeket könnyen tudom használni, így abszolút megérte:D
Kipróbáltam gyorsan egy körömömön, tetszik, fedőlakkal kentem le, 
olyan mintha rá lenne festve.
 Szerintem csak fehér színű körömlakkra téve 
igazán szép, én tegnap egy nude árnyalatot használtam.
Lassan jönnek majd egyenként a termékekről a beszámolók..




15 megjegyzés:

  1. Ó, a hologramos körömfólia gyönyörűűűűű :) linket esetleg kérhetnék hozzá? :) köszi :)

    VálaszTörlés

  2. A fóliát innen vettem, pluszba kis ajándékot is kaptam, szempilla dúsító port és hozzá egy kis applikátort. http://stores.ebay.com/glamstripes/Transfer-Foil-/_i.html?_fsub=4161999011&_sid=1051978181&_trksid=p4634.c0.m322

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek :) Itthonra is kéne sephora, de majd nyáron megyek külföldre, akkor körülnézek :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz termékek! A MUFE termékeket nagyon kedvelem, de a Smashbox-hoz még nem volt szerencsém, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményed!
    Melyik Sephora-ba jártál? :) Olyan kár, hogy itthon nincs:(

    VálaszTörlés

  5. @Anna: a francia webshopból rendeltem, 26.-ig van 20%-os kedvezmény, a kupont interneten vadásztam le, a webshopban nem reklámozzák.

    VálaszTörlés
  6. Jó tudni, hogy a francia webshop szállít hozzánk, jó néhány álomtermékem kapható náluk :-)

    VálaszTörlés
  7. Igazán remek dolgokat vásaroltál!
    Nagyon várom a véleményedet a termékekről!

    VálaszTörlés
  8. :) Tényleg jó tudni, hogy a francia Sephora szállít ide:) bár ahogy láttam, a nagy vágyam nem kapható náluk...a szívem vágya most egy Hourglass ambient lighting powder...és a Zuneta oldalán sem láttam még:(

    VálaszTörlés
  9. Smashbox beszámolót várom, jól néznek ki.

    VálaszTörlés
  10. Hű nem is tudtam hogy lehet a francia Sephoráról rendelni!Ez jó hír...vagy rossz?Eggyel több kísértés:)

    VálaszTörlés
  11. Szuper cuccok :) hm egészen érdekes ez a fóliás dolog, kíváncsi vagyok rá :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó, hogy írtad, mert néhány dolgot pont most szerettem volna rendelni,és nagyon jól jönne a kedvezmény... a 20%-os kódot megosztanád?:) Én nem találom sajnos:(

    VálaszTörlés