2012. május 29., kedd

Luxus kényeztetés otthon


Sziasztok!

     Hogy telt a  hosszú hétvégétek ?
     Én a hétfőt teljes és mély lustálkodással töltöttem. Nem volt semmi dolgom ! nem mentünk sehová, nem jöttek hozzánk, előző nap főztem, szóval semmi dolgom nem volt.
Ezért előző nap úgy döntöttem  hétfőn önző mód csak magammal foglalkozom, kipróbálom a sok natúr  terméket amit még nem használtam illetve amiket szeretek.
Kényeztető cuccaim


 Első lépésként délig aludtam, kávé (ezt nem tudom kihagyni, alacsony a vérnyomásom és mindig erre fogom, hogy igenis nekem kell a kávé, számomra gyógyszer, valamint olvastam, hogy kutatások bizonyították mellrák megelőző hatása is van, úgyhogy most már végképp nem akarok lemondani róla ) Ezt követte a Ximénia olajos hajpakolás.
Majd  45 perc infraszaunázás,  ami idő alatt megittam 1,5 l szénsavmentes ásványvizet, ettől irtózatosan elkezdtem izzadni. Ezután megvártam míg az izzadás teljesen megállt kb. 30 perc volt, majd birtokomba vettem a fürdőszobát !
Az Adzuki bab őrleményből 3 evőkanálnyiból  kevés ásványvízzel pépes állagú test és arc radírt készítettem, vastagon felvittem az arcra és testre, a zuhanyfülkében ácsorogtam 5-6 percet nem volt tovább  türelmem, egy gézkendővel lemostam a rám száradt adzuki babos radírt, meglepődtem  makacsul ragaszkodott hozzám, fellazítottam egy kis vízzel majd ledörzsöltem magamról.
Most következett a legjobb rész, olyan finomságokkal kényeztettem magam mint a mangóvaj, kávébabvaj, Sweetsation arckrém és pár csepp Kenzo parfüm (ez mondjuk az  aromaterápia gyors és szintetikus változata)
Az adzuki bab őrleményt  ősszel ismertem meg Bobbi Brown-os arcradírként  30g/10 ezer körül volt, a mostan használt 200g/ 530 Ft!!! és ez is jó, a B.B.-os finomabb őrlésű és tartalmaz még más összetevőket, de nem éri meg a rettenetes árkülönbséget.
A mangóvajat testápolóként használtam, jobb mint a kókuszzsír, hamarabb felszívódik, mélyebben hidratál. A kávébabvaj pedig a felülmúlhatatlan cellulitisz gyilkos.Az arckrém meg egy valódi csodakrém számomra.
       Nem volt más hátra mint hogy besöpörjem férjem elismerő szavait és dokumentáljam számotokra.
Lerohantam a férjem tv nézés közben, hogy simogasd meg az arcom, karom stb. mennyire selymes, puha, feszes, de rossz volt az időzítésem, épp valamilyen sportcsatornát nézett,  nagy nehezen megtapizott, gondolom annak reményében , hogy mielőbb elhúzok, békén hagyom.
Nos nagyon tetszett neki a végeredmény és egyből érdeklődni kezdet afelől, hogy mit is használtam, ő is szeretné kipróbálni,  ennél a pontnál bántam meg, hogy beavattam, mivel az én férjem nagy The Body Shop testvaj rajongó, ezeket használja rég óta, emiatt dicsekedtem az újdonságaimmal, lássa van jobb, olcsóbban és 100%-ban natúr termék. Nem azt akarom mondani, hogy a T.B.S.-os termékek minősége nem jó, sőt én jobban szerettem mint a Lush-t, de vannak egyszerűbb, nagyszerűbb termékek is csak nem ismerjük őket.
A dicsekvésem hátránya, hogy most a férjem is mangóvajat szeretne használni.
Az arckémemet nem mutattam meg neki, arról  1-2 hét múlva részletesen is írok, csak nektek, addigra már túl leszek a 4-5 hetes használaton.

"munka" közben, lehet kicsit sok bort ittam 2 poharat látok

Infót  itt,  itt  itt és itt találhat akit érdekel a különlegesen jó és megfizethető áron beszerezhető kis cuccaim.

Mivel nagyon elégedett vagyok a használt termékekkel és tudom, hogy sokan szeretitek a natúr termékeket,  ezért az elkövetkező bejegyzések ezek bemutatásáról fog szólni.
Elsőnek a  komplett szépségápolási rutinomhoz használt termékekről jön bejegyzés, majd részletesen a termékek.

Jöhetnek a natúr témás bejegyzések, vaaaagy inkább remek sminkjeimmel bombázzalak benneteket kedves Olvasóim ? Az első ajánlatom biztosan hasznosabb.


Ui.: A luxus az idő volt amit magamra fordítottam, ezt elfelejtettem megírni :D

44 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a bejegyzésed, én még olvastam volna tovább is ;)Máskor is kérünk ilyet:)

    VálaszTörlés
  2. Wow! Még ilyet-még-még. :)
    Az adzuki bab őrlemény nagyon elgondolkoztatott, eddig házi cukros-olajos testradírt használtam, ami végül is teljesen jó, leszámítva,h kissé nehezen sikerül eloszlatnom, és emiatt sok cucc, köt ki a kád alján. Az adzukival mi a helyzet ilyen téren?
    Nekem nyáron nagy favorit a kókuszzsír (télen engem hűt), a mangóvajat nem ismerem, még :)
    Még sok ilyen szuper napot neked és nekünk. Megérdemeljük :)

    VálaszTörlés
  3. Dejó, most nézem, hogy a kávébabvaj, nem tartalmaz koffeint. Jöhet! (koffein érzékeny vagyok, egyszer nagyon megjártam, egy házilag készített, zöld teás arctonikkal, nem gondoltam át azt a projektet...)
    Van neki fincsi, illata?
    Azt imádnám.

    VálaszTörlés
  4. Hát nekem a tegnap szenvedéssel telt,sikerült megfázni,és iszonyatosan fáj a torkom :( a bejegyzés szuper lett! :))

    VálaszTörlés
  5. Én vasárnap csináltam valami hasonlót, olajos arcmasszázs, hajpakolás, testradír... kellenek ezek!

    VálaszTörlés
  6. az utóirat (is) nagyon tetszik :D

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon szeretem az ilyen önkényeztető napokat, napszakokat :-)
    A natúr bőrápoló termékek pedig még inkább feldobják ezt a témát!
    Jöhet még :-)

    VálaszTörlés
  8. Én is szoktam ilyen napokat összehozni, jó is ez :)))

    VálaszTörlés
  9. Akkor most frissülve tessék bele vágni a hét további részébe,és fejben tervezgetni a nekünk olvasásra szánt bejegyzéseket. Én a sminkjeidről nagyon szívesen olvasnék, és ámuldoznék itt a képernyő előtt.
    Nálunk csak egy kisebb családi ebéd volt a hosszúhétvégén:) De ezt szeretjük:)

    VálaszTörlés
  10. Nekem is kéne tartanom egy szépségnapot, csak sajnos a hétvégén nem volt rá idő.. Pedig már nagyon hiányzik, kezdek ősembernek kinézni :DDD

    VálaszTörlés
  11. Egy ilyen nap nekem is jol jött volna a tanulás helyett. :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó poszt, jó ötletekkel. Persze a sminkesek is mindig szuperek. Különben milyen tuti, hogy a férjed is így figyel a testére :)

    VálaszTörlés
  13. Szuper cuccok, várom a többi tesztet, véleményt! Nagyon megszerettem én is az adzuki bab őrleményt, jól radíroz és pihi-puhi lesz a bőröm tőle!

    VálaszTörlés
  14. Olyan mókásak a pasik, a te férjed pedig különösen egy "kencekéjenc"! ;)
    Én is előbbire szavazok, mármint nem feltétlenül kell natúr vonalas terméknek lennie, de az arc és bőrápolásban tapasztaltabb és "ügyesebb" is vagy, ezt mindannyian tudjuk.
    Legközelebb már én is megnézem ezeket a Sweetsationtherapy-t.
    Javaslom, h ha még nem voltál, nézz el a Herbaházba, oda még kártya se kell (mint a mediline-ba, bár ez utóbbi most nekem jobban bejön, nemrég voltam 2x is és ott hagytam rengeteg pénzt), annyi jó dolgot lehet venni mindkét helyen! (És nem csak szépségápolásost, teát, fűszereket, bio alapanyagokat, jajjj!:))

    VálaszTörlés
  15. A jövőbeli bejegyzések témáját illetően, szerintem vegyesen legyen minden!
    Mindenkire ráférnek az ismeretek :D

    VálaszTörlés
  16. A férjed TBS rajongó???Atyaéég,Erzsi!:-))))) Vigyázz,nehogy megfertőzd!Nekem néha eszembe jut,hogy milyen jó,hogy csak én pusztítok a drogériákban és egyre inkább a webshopokban...Ha Ő is belendülne,csődöt jelenthetnénk:-))))))

    VálaszTörlés
  17. A férjed TBS rajongó???Atyaéég,Erzsi!:-))))) Vigyázz,nehogy megfertőzd!Nekem néha eszembe jut,hogy milyen jó,hogy csak én pusztítok a drogériákban és egyre inkább a webshopokban...Ha Ő is belendülne,csődöt jelenthetnénk:-))))))

    VálaszTörlés
  18. Ja,off: két Erzsi- fertőzés is elkezdődött nálam: szilikonmentes hajápolás( sejhajig érő hajam van,szőkített) és ma érkezett meg 2 mintaszett Paulától...A következő vszínű a natúr vonal lesz:-)))))

    VálaszTörlés
  19. jöhetnek a természetes kozmetikumos tesztek! :) írtam neked e-mailt, megkaptad?

    VálaszTörlés
  20. Jó kis napod volt :)
    Én hétvégén beteg voltam, szóval semmi szépségápolás...

    VálaszTörlés
  21. Olyat nem lehet hogy smink is és ez is? :P
    Természetesen jöhetnek a natúr dolgok, egyre jobban érdekelnek engem is, csak eddig kevés helyen volt róla szó, ahol meg rájuk találtam régebben, nagyon drágának találtam, ahogy nézegetem az árakat, amit Te linkeltél (meg amiket Ani is bemutatott) azok nem vészesek.

    VálaszTörlés
  22. De jó volt olvasni ezt a bejegyzést, mit nem adnék, ha lenne egy kis időm a sok tanulás mellett ilyesmire. A blogoknak (meg a sajátomnak is) úgy lopom az időt, de ezért a bejegyzésért megérte :)

    VálaszTörlés
  23. Én is szeretném ha sminkes és natúr kencés bejegyzéseid is lennének.Jó sok :)
    Már 4. hónapja szilikonmentesen élek :D viszont nagyon hiányzik a hajvégápoló. :(Extra szűz olívaolajjal kenem,alig teszek rá,de nem puhít és nehezíti is,nem jó.Szeretnék valami "vékonyabb" olajat,de nem tudok dönteni.Az argán ugyan jó lenne?Szőlőmag?Vagy valami teljesen más?Dilemma a köbön :D

    VálaszTörlés
  24. ÉN bármit szívesen olvasok, különösen szeretem, amikor a famíliát is megemlíted a posztban (ne kérdezd miért, talán mert így még jobban megismerünk:)). És imádom az ilyen pakolásos-önimádós napokat:))))) Bár több időm lenne rájuk...

    VálaszTörlés
  25. Irigylem tőled az IDŐT Erzsi...:sóhaj: hülye vizsgaidőszak.

    VálaszTörlés
  26. Én szívesen olvasnék a natúr termékeidről!!:)

    VálaszTörlés
  27. A mangóvajat én is kipróbálnám. :)

    VálaszTörlés
  28. Nagy natúr- bio- stb rajongó vagyok, élvezettel olvasok minden ilyen témájú bejegyzést. És itt jártam - ahogy kérted.:)

    VálaszTörlés
  29. Várom a következő bejegyzést a natúr termékekről. :)

    VálaszTörlés
  30. Én még csak most ismerkedem a natur-bio dolgokkal.Szóval nagyon várom a további ismertetőt. Nagyon tetszik az oldal,szeretem olvasni a sztorijaidat! KÖSZI! :)

    VálaszTörlés
  31. <3 natúr és bio kozmetikumok :)

    VálaszTörlés
  32. @Nicimeli: uborkamag olaj vagy szőlőmag olaj jobb, az elsőből pár cseppet szétdörzsölök az ujjaim közt és átsimítom vele a hajam, nem nehezíti el és szép fénye van.

    @Dyna: de jó becenevet találtál a férjemnek :D
    Nagy szerencsém, hogy a pasik nem sminkelnek, ámbár a J. P. Gaultier-nek már van férfi smink kollekciója, de szerintem ezt már nem használná, ha igen az válóok lenne :D

    A mangóvaj meg zseniális testápoló, tökéletesen hidratál.

    VálaszTörlés
  33. Én a kávébabvajra kíváncsi vagyok nagyon. Már a cellulitisz miatt...Még ezt nem hallottam, h ez is jó rá.

    VálaszTörlés
  34. De jó hogy írtál köszönöm szépen,így már egyszerűbb :)))Sokat van a hajvégeim miatt felcopfolva a hajam,úgy nem látni hogy száraz, de jobban szeretem kiengedve hordani főleg hogy már hosszabb.A vasalás is és a sütés is le van szorítva teljesen ez miatt,vágástól pedig csak 2 hétig tűrhető,utána ismét kiszárad.Hiába...ennyit tesz a festés,de így is csak 6 hetente festjük,a hosszán csak pár percet van.Na hátha használni fog valamelyik olaj:))))

    VálaszTörlés
  35. "nagy nehezen megtapizott" ez tetszett :):) jó kis kényeztetős napod volt :)

    VálaszTörlés
  36. én is szivesen olvasnék natúr termékekről :))

    VálaszTörlés
  37. remélem lesz még ilyen natúr bejegyzés (:

    VálaszTörlés
  38. a mangóvaj nagyon jól hangzik:O a sweetsation termékek meg annyira megkapóak, külsőre is, hogy remélem egyszer én is ki tudom majd próbálni.:)

    VálaszTörlés
  39. Nekem is kell egy ilyen luxus nap...na majd a vizsgák után egy napig csak kenegetni fogom magam!!! :D

    VálaszTörlés
  40. Rám is rám férne egy kényeztető nap... Na, majd igyekszem időt szakítani rá.

    Erzsi, nem ittál sok bort, én is két poharat látok! (vagy én is sok bort ittam :D ) Bírom az ilyen "ott se volt, mégis rajta van a képen" fotókat! :)

    VálaszTörlés