Sziasztok!
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy komoly lakk-stopot fogadtam, míg meg nem érkeznek az őszi körömlakk kollekciók, de kicsesztek velem a gyártók, mert már két hete szinte az összes gyártó piacra dobta az új őszi kollekcióit, a China Glaze Autumn Nights kollekciójából már múlthéten láthattatok a kollekcióból 2 darabot, Zoya-ból is már úton van pár darab, ennyit a fogadalmakról, vagyis én betartottam, hamar kerültek forgalomba az őszi színek.
Három napig, gyerekek nélkül, hotelbe, maga a mennyország, nem kellett semmit csinálnom, nem volt rohanás, nem volt főzés-mosogatás, idegeskedés, csak 3 nap lubickolás és evés. Csokibarna vagyok, nem égtem le, igaz 14 és 17 óra között kerültem a napot, plusz, köszönhetően a világ legjobb naptejének (Lancaster) igazi barna vagyok, nem narancssárga.
Rátérek a lényegre, utamba esett egy pláza ahol két parfümériát találtam, az egyik egy Sephora, a másik egy Kendra nevezetű volt, sajnos itthon egyik sincsen, ráadásnak leértékelések voltak....
A zsákmány:
Gondolom a legjobban az Nicole by OPI érdekes, mivel itthonról nehéz beszerezni, első ránézésre szépek, az OPI gyermekei így a minőség garantált (remélem). Akciós áron a Kendra parfümériákban, átszámítva 1500 Ft-ba kerültek darabonként, 2300 Ft helyett, ez barátságos ár, mivel tudom van aki eBay-ről rendelve szállítással együtt majdnem 3900 Ft-ért vette darabját és nem nem egy-két darabot vásárolt....ennyit biztosan nem érnek!
Hasonlószínek:
Nicole by OPI Selena NI G08
Nicole by OPI Naturally NI G11
Nicole by OPI Haley Good Lookin'... NI F08
Itt, kivételesen és határozottan szebb a Nicole fedőlakk!
Ciaté körömlakkokkal érdekes viszonyban voltam, tetszettek-tetszettek de soha nem hoztak annyira lázba, hogy vásároljak is. Szemtől-szemben viszont változott a helyzet, két igazán különleges glitteres körömlakk csábított el és a 20%-os árengedmény, így kb. 2200 Ft. volt darabja.
Nagyon szépek, a képek meg sem közelítik a valóságot, a 128-as London Baby rengeteg apró fekete színű és nagyobb ezüst színű de hologramos glittert tartalmaz, 2 rétegben teljesen fed, a 112-es Love Letter pedig millió apró narancsszínű csillámot és nagyobb pink glittereket. Az üvege is nagyon tetszik, noha nem praktikus ez a széles, vékony üveg, de mutatós darab.
Az utolsó darabot hirtelen felindulásból vettem, de nem bántam meg, gyönyörű fénye volt az üzletben, soha nem hallottam erről a márkáról, de ez nem számít, az ára kedvező volt, akció nélkül 900 Ft. körül volt. Legalább 100 szín volt kitéve, óriási a színválasztéka.Valószínűleg görög márka lehet.
A margarétán nem lehetett befotózni, majd egy másik alakalommal, most nem volt időm pepecselni vele, míg elfogadhatóan sikerül.
Ez a lakk a Seventeen márka 539-es színe:
Szerintem ez volt a nyári körömlakk zsákmány vége, egy ideig megint nincs szükségem semmi újra, mondom most és remélem így lesz :D
Lányok, nem is tudom minek örültem jobban a vásárolt cuccoknak
vagy a pihenésnek....
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy komoly lakk-stopot fogadtam, míg meg nem érkeznek az őszi körömlakk kollekciók, de kicsesztek velem a gyártók, mert már két hete szinte az összes gyártó piacra dobta az új őszi kollekcióit, a China Glaze Autumn Nights kollekciójából már múlthéten láthattatok a kollekcióból 2 darabot, Zoya-ból is már úton van pár darab, ennyit a fogadalmakról, vagyis én betartottam, hamar kerültek forgalomba az őszi színek.
Három napig, gyerekek nélkül, hotelbe, maga a mennyország, nem kellett semmit csinálnom, nem volt rohanás, nem volt főzés-mosogatás, idegeskedés, csak 3 nap lubickolás és evés. Csokibarna vagyok, nem égtem le, igaz 14 és 17 óra között kerültem a napot, plusz, köszönhetően a világ legjobb naptejének (Lancaster) igazi barna vagyok, nem narancssárga.
Rátérek a lényegre, utamba esett egy pláza ahol két parfümériát találtam, az egyik egy Sephora, a másik egy Kendra nevezetű volt, sajnos itthon egyik sincsen, ráadásnak leértékelések voltak....
A zsákmány:
Gondolom a legjobban az Nicole by OPI érdekes, mivel itthonról nehéz beszerezni, első ránézésre szépek, az OPI gyermekei így a minőség garantált (remélem). Akciós áron a Kendra parfümériákban, átszámítva 1500 Ft-ba kerültek darabonként, 2300 Ft helyett, ez barátságos ár, mivel tudom van aki eBay-ről rendelve szállítással együtt majdnem 3900 Ft-ért vette darabját és nem nem egy-két darabot vásárolt....ennyit biztosan nem érnek!
Haley Good Lookin', She's LilyShomething, Selena és a Naturally |
Hasonlószínek:
Nicole by OPI Selena NI G08
59-es a Selena |
294-es Naturally |
Itt, kivételesen és határozottan szebb a Nicole fedőlakk!
a 293-as a NbO |
Nagyon szépek, a képek meg sem közelítik a valóságot, a 128-as London Baby rengeteg apró fekete színű és nagyobb ezüst színű de hologramos glittert tartalmaz, 2 rétegben teljesen fed, a 112-es Love Letter pedig millió apró narancsszínű csillámot és nagyobb pink glittereket. Az üvege is nagyon tetszik, noha nem praktikus ez a széles, vékony üveg, de mutatós darab.
Az üveg mérete - én mindig sokkal kisebbnek gondoltam |
A margarétán nem lehetett befotózni, majd egy másik alakalommal, most nem volt időm pepecselni vele, míg elfogadhatóan sikerül.
Ez a lakk a Seventeen márka 539-es színe:
Szerintem ez volt a nyári körömlakk zsákmány vége, egy ideig megint nincs szükségem semmi újra, mondom most és remélem így lesz :D
Aha, lakk-stop! :D
VálaszTörlésA Ciaté lakkos bejegyzést nagyon várom, de mindegyik szép kivétel nélkül
ohh imádom azt a love letter 112 lakkot! :)
VálaszTörlésazta! szuper cuccokat vettél, és örülök,hogy a pihenés is ilyen jól sikerült! én is annyira vágyom már rá, hogy végre kettesben lehessek a férjemmel, gyreek nélkül, de ez még szerintem jó pár évig nem fog előfordulni :(
VálaszTörlésolyan cukik a masnik az üvegeken:)
VálaszTörlés
VálaszTörlés@Ani: ez kivételes eset volt....:D
@xJudit: a Ciaté lakkok tényleg különlegesek, nekem is azok a kedvenceim :)
@suzie: igen néha kell, mondjuk nálunk a gyerekek már nagyok, 20 és 18 évesek, így ők legalább annyira örülnek mint mi, mikor elmegyünk otthonról :D
VálaszTörlés@Rami: képeken soha nem tetszett az üvegén a masni, olyan cicababásnak tünt, így élőben jó :D
minden lakk szép, tetszenek a NOPI és a Ciaté lakkok is <3
VálaszTörlésJaj, lassan már nyugtatót kell szednem, mindíg annyira gyönyörű lakkokat mutatsz! *.*
VálaszTörlésA nagy OPI fedőlakk szebb, mint a Nicole-os :$ Viszont cukik a Nicole lakkok!
VálaszTörlés
VálaszTörlés@M.: nekem a Ciaté jön be most jobban, azokhoz nincsen hasonlóm, de NOPI-k is szépek :)
@Niki S.: a férjem is ugyanezt mondta, de ő nem azért mert tetszettek neki a lakkok...:D
@Elíz: erre mondják kinek a pap, kinek a papné, de mindkettő szép :)
A NOPI-ba vannak hologramos csillámok ami a képen nem látszik, ezért ha napsütés éri szikrázóan szép, majd egy bejegyzésnél igyekszem visszaadni a képeken :)
Belesajdult a szívem amikor megláttam a Sephora-t leírva...miért nem lehet ilyen nekünk itthon? :(
VálaszTörlésA Seventeen lakkra nagyon kíváncsi leszek :]
VálaszTörlés
VálaszTörlés@Njoythestyle Reni: ezt én sem értem, Aradon voltam, ahol 2 nagy Sephora van, két plázában, szóval a szegediek előnybe, onnan Arad csak 60 km...
Azt már le sem írom, hogy Bukarestben 11 Sephora üzlet van, amiből az egyik hatalmas, nem voltam mindbe de vagy 4-5-be jártam, igaz az igazi mennyország, a giga Sephora Párizsban van, ott 5 éve voltam utoljára :(
A Nails Inc. lakkok majdnem fele féláron volt, igaz a szebbek teljes áron elég drágák, 4000 Ft-ba kerülnek. Nem is folytatom, saját márkás cuccok fillérekért voltak.
@Craptrash: arra én is, mert üvegben nagyon csábító volt...:D
Két kedvencem a Selena és a Naturally, ilyen színeket keresek már nem is tudom mióta. De persze, a többi is gyönyörű! :)
VálaszTörlésA Seventeent kivéve az összesért odavagyok :D
VálaszTörlésÚú a seventeen lakkok nagyon jók nekem kb 20db van belőle és az összes nagyon jól fed és tartós!:))
VálaszTörlésA Haley Good Lookin'-ra és a Selena-ra leszek kíváncsi. Kár, hogy nálunk viszonylag nehezebben elérhetők a NOPI lakkok, de remélem előbb vagy utóbb behozzák őket.
VálaszTörléscsodás szinek :)
VálaszTörlésTe figyi, oké, hogy lakk-stop, de mi van akkor, amikor nincs lakk-stop?:D
VálaszTörlésgyönyörűek ezek a lakkok. *-*
VálaszTörlés