2012. június 8., péntek

Arcápolási rutinom csúcsterméke

Sziasztok !


       Ma folytatnám az arcápolásos rutinomban használt termékek bemutatását.
Akinek normál, tiszta arcbőre van, vessen 3x keresztet, adjon hálát az égnek még akkor is ha ateista és keressen a blogomon egy másik bejegyzést amiben rúzsokat, lakkokat mutatok be.
A többiek, a sorstársak, akiknek mindennap megkeseríti az életét a pattanásos arcbőrük, olvassák el, gondolják át a mondandóm.

 Aki régebben olvas már mindent tud rólam (magasságom, súlyom, sz.ig.szám, életem történetét) , aki új olvasó annak íróm, hogy körülbelül 16 éve keresem a zsíros-érzékeny-pattanásos arcbőrömre gyógyírt jelentő termékeket. Nagyon sok luxus márkát próbáltam, nem akarok most felsorolást tartani, amit nem próbáltam az az Ernő László és a La Mer márka, a többit viszont igen és egy sem vált be számomra, átmenetileg pár napig, 1 -2 hétig  javított a bőröm állapotán de utána mintha nem reagált volna rá a bőröm.

DE ! Most jelentősen változott a bőröm állapota, 5 hete nem volt egy pattanásom se! ez most úgy hangzott mint egy alkoholista leszokása, de a sorstársak tudják, átérzik a mondat   jelentőségét.

Első lépésként elkezdtem februárban használni a Paula"s Choice AHA hámlasztóját, azért választottam az AHA-t mert pigmentfoltjaim is vannak, de fiatalabb bőrre a BHA lehet hatásosabb.
Ettől sokat javult a bőröm állapota de a pattanások csak előkerültek, igaz ritkábban de voltak.
Április végén véletlenül találtam rá  Ági blogjára, amit olvasva megtetszettek a termékek és minta után érdeklődtem, nagyon kedves volt, több termékből kaptam pici mintát. Megmondom a frankót nem bíztam a termékben, láttam bio, meg biztató az összetétele a krémeknek de már annyit csalódtam, ezért próba-szerencse alapon gondoltam kipróbálom.

Mielőtt bármit is írnék az alábbi  fotó többet elmond mint ezer szó.
 Az első fotón a volt átlagos arcbőrállapotom látható, volt ennél rosszabb és jobb is de nagyjából így nézet ki ( jó alapozót használtam, ezért nem nagyon látszott a sminkes képeken). Azért készítettem annak idején, ha egyszer sikerül találnom egy jó terméket, legyen egy kép a kiindulási pontról.
 3,5 hónap telt el, az arcbőröm sokkal tisztább, a pigmentfoltok, sebhelyek is halványultak a lelkemről már nem is beszélek. Nagyon hamar beszívódik, lágy, friss krém, légmentesen zárt pumpás adagolóval ami maximális  higiéniát biztosít illetve a krém összetevőit védi az oxidációtól.
Arról már nem is beszélek, hogy a krémmánián az összetétel elemzésnél csak zöld pöttyöket látni, szóval akinek ez is fontos, ezen a téren is verhetetlen. Engem nem igazán  érdekel, volt idő, hogy csak erre mentem és nem jött össze, úgyhogy hatás orientált  vagyok, de azért megnyugtató, hogy nem 90%-os kőolajszármazékkal kenem az arcom.

Ideje bemutatnom a Sweetsation Therapy LUMI*ESSENCE krémet, a webshop leírásából egy részletet bemásolva.
"A Lumi*Essence kezelést a bőr pigmentáció problémái esetén ajánljuk, mint a májfolt (melazma), a szoláris lentigó (napfolt), a szeplők, és a gyulladások nyomán kialakult elszíneződések.
Előnyei:
  • A sötét foltok és elszíneződések halványodnak
  • A bőr ragyogóbb lesz
  • A bőr színe egységesebbé válik
  • Könnyű, gyorsan beszívódik
  • Mesterséges illatanyagoktól mentes
  • Nem tömíti el a pórusokat
  • Hidrokinon-mentes
  • Érzékeny bőrön is használható
Nos, akit nem sikerült meggyőznöm a Krémmánia és Kingu oldalán is talál  további véleményeket. Még van a márkának 2-3 szuper terméke amit próbáltam és nagyon tetszenek, ezekről is lesz majd bejegyzés.
 A krém ára, 60 ml-es kiszerelésért 6990 Ft.-ot fizettem + szállítás, a minta 2x 5ml volt, napi 1x használattal 18 napig volt elég, napi 2x használattal a teljes méretű minimum 2 hónapra elegendő.

 És egy apró kis meglepi a végére, Ági volt olyan kedves, hogy felajánlott  2 olvasó számára 3 darab minta kipróbálását, ami tetszés szerint választható. Aki szeretné kipróbálni, nézze meg a webshop kínálatát és  itt a megjegyzéseknél jelentkezzen.  Több jelentkező esetén sorsolás.


Hétfőn találkozunk.
Kellemes (pattanásmentes) hétvégét mindenkinek!

72 megjegyzés:

  1. Durván jó, a képeket elnézve, a 3. képen már nagyon szép a bőröd! :O
    A nyerteseknek gratula, az új játékra pedig jelentkezni szeretnék :]

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon meggyőzően hangzik, én is szívesen kipróbálnám! :)

    VálaszTörlés
  3. Huu nagyon szép lett bőröd, hatalmas a változás az első és a többi kép között.
    Szeretnék jelentkezni a játékra.

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nagyon látványos a változás! Én is szívesen kipróbálnám a krémet! Szóval jelentkezem :)
    Nekem is mindig problémás a bőröm, az enyém száraz és mindig vannak pattanásaim. Most is 2-3 nagy piros csoda díszíti a fejemet :)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon hasznos bejegyzés.
    A 2., 3. képen már láthatóan nagyon sokat javult a bőröd, szebb lett.

    Szeretnék jelentkezni az új játékra!

    VálaszTörlés
  6. wow! azt hiszem ez mindent elárul, nagyon szép az eredmény, azt hiszem ez elég meggyőző.
    én is jelentkeznék a játékra. :)

    VálaszTörlés
  7. Erzsikém!
    Köszönöm,hogy engem is említettél. És igen, minden szavaddal egyetértek: ez a krém egy CSODA. :))

    VálaszTörlés
  8. Tényleg hatalmas a változás!
    Szeretnék jelentkezni az új játékra:)

    VálaszTörlés
  9. woow! nagyon szép lett az arcbőröd, teljesen megújultál, nagyon tetszik! egyértelműen meggyőztél és szívesen kipróbálnám én is, mert van néhány hasonló problémám. szóval, szeretnék jelentkezni a játékra^^

    VálaszTörlés
  10. A képek nagyon meggyőzőek :) Nekem különösebben nem pattanásos a bőröm, inkább az a probléma, hogyha néha kijön egy-egy, az nagyon nehezen múlik el, ha meg a "kelleténél jobban" megpiszkálom, akkor meg pláne, szóval ezekre a hegekre nekem is jó lenne valami csodaszer.
    És én is szívesen kipróbálnám a mintákat :)

    VálaszTörlés
  11. hú, de jó, én sem találtam még meg az álom kozmetikumot a kombinált bőrömre.

    VálaszTörlés
  12. nagyon látványos a változás, jelentkeznék én is a termékmintákért, hátha segítene a hegeimen...

    VálaszTörlés
  13. Annyi jót hallottam már ezekről a termékekről, hogy elgondolkodtam a megvételükről, de előtte jó lenne a minta kipróbálni. Jelentkeznék! :)

    VálaszTörlés
  14. Hú, de jó, látványos a változás!

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok a nyerteseknek!:)
    Szerintem is nagyon látványos a változás! :)) Szép egységes a bőröd most!:)
    Szeretném én is a mintákat kipróbálni! :P

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Engem meggyőztél, jelentkezem.:)

    VálaszTörlés
  17. Erzsi! Köszönöm a részletes véleményt és a szuper képeket! Örülök, hogy tartósan is bevált a krém!

    VálaszTörlés
  18. Szívesen kipróbálnám. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szép lett a bőröd, meggyőző az eredmény!
    Én is kipróbálnám :-)

    VálaszTörlés
  20. én is szívesen kipróbálnék, más termékeket is esetleg tőlük, mert már több helyen is olvastam ,hogy jók!:)

    VálaszTörlés
  21. Egy szóval jellemezném a leesett az állam érzést: Aztaaaaaaaa!

    Ha nem lennék vajaskenyeres egyetemista legtöbbször azonnal lecsapnék rá, addig viszont csak szeretnék a játékra jelentkezni hátha, mert teljesen olyan a bőröm, mint neked. És ha nekem is ennyire beválna azt hiszem meglenne a mit kérek szülinapra téma. :D

    VálaszTörlés
  22. hát a csomagolás az meggyőzött,nagyon tetszik :) és szívesen kipróbálnám :)

    VálaszTörlés
  23. hű, ez nagyon meggyőző. én az oxigénes maszkot próbálnám ki nagyon szívesen, remélem egyszer majd lesz rá lehetőségem. ja és én is szeretnék jelentkezni.:)

    VálaszTörlés
  24. Szép lett a borod!! Egy kis tipp: MD Formulations;-) Nekem ez segitett egy jo par evvel ezelott.

    VálaszTörlés
  25. Nagyon tetszik az eredmény, nekem is olyasmi az arcom, mint neked előtte. Kipróbálnám én is, szeretnék jelentkezni :)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép tényleg, látszik a javulás.
    Én a Paula"s Choice AHA-ját szeretném kiprobálni. Te honnan rendelted?

    VálaszTörlés
  27. Én a Lumi Essence Advanced Brightening Repairt, az I Light szemránckrémet és az Aqua Tica éjszakai krémet próbálnám ki:)valamelyik blogon volt róla szó hogy esetleg a cég hozna be kisméretű kiszerelésben is( próba verzió, tehát nem ingyenes minta)ha lenne rá érdeklődés.Szerintem lenne mert mindenkinek máshogy reagál a bőre, én is szívesen vennék 4-5 féle próba verziót és utána döntenék a teljes méret mellett.

    VálaszTörlés
  28. Nagyon jó lett a poszt! Gratulálok az eredményhez! (felkeltette az érdeklődésem a termék) Én ilyen eredményt szoktam várni minden terméktől, eddig nem sok sikerrel...
    Én is szeretnék jelentkezni tesztelőnek! :)

    VálaszTörlés
  29. @Maria köszi a tippet, megjegyzem, de jelenleg annyira elégedett vagyok ezzel a krémmel, hogy most csak ő kell nekem, lehet ez a szerelem, mert a férjem iránt is ezt érzem, na ezt ha látná, hogy egy arckrémhez hasonlítom :D

    @szilva33 : de jó, hogy írtad, ezt elfelejtettem a bejegyzés végére írni.
    Ezek tényleg nagyon jók lennének így egy termék árából 3-4 félét lehetne kipróbálni, mert mint írtad nem egyformán reagál a bőrünk.

    VálaszTörlés
  30. Szerinted ez jó lehet szeplők halványítására is?? Az arcom elég szeplős és legalább ha kicsit halványodnának, már boldogan halnék meg.

    VálaszTörlés
  31. Ezt én is kipróbálnám, már az is szuper lenne ha csak fele annyit javulna a bőröm. Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  32. @Bunny: szerintem igen, segíthet és egy AHA hámlasztó is hasznos lenne, illetve jó erős fényvédővel ellátott arckrémet használj napközben.
    De megadom Ági blogjának címét, ő nagyon kedvesen és szakszerűen segít a számodra megfelelő termék kiválasztásában.
    http://blog.biokrem.hu/
    A webshopból is belehet lépni a blogra :)

    VálaszTörlés
  33. Szuper post!kipróbálnám én is!

    VálaszTörlés
  34. Szia
    Szeretném kipróbálni.

    VálaszTörlés
  35. :O lenyűgöző:)

    off: beeenneleszek a tv-ben:D (najó,nem én, hanem a világbajnok kutyánk,meg a család. elvileg ma, tv2 hiradó)

    VálaszTörlés
  36. @Melantha ezt megnézzük :)
    Pedig gazolnom kellene,a rózsáimat már rendesen benőtte a gaz, reggel óta tolom ki a kezdés időpontját, de most van egy újabb okom :D

    VálaszTörlés
  37. De jó! Engem is nagyon zavarnak a pattanások után maradt hibák az arcomon...szívesen kipróbálnám!

    VálaszTörlés
  38. Grat a nyerteseknek.
    Am én is arra vettem rá magam, hogy ki kell próbálnom,pár új terméket,amitől a sötétebb foltjaim is eltűnnek, és ez a LUMI Essence nagyon bizakodóan néz ki:D

    VálaszTörlés
  39. Tényleg szembetűnő a változás... Én is szívesen tesztelném a terméket. Amúgy láttam egy olyan kezelést, ahol mintha ezer kis tűvel szurkálnák a bőrödet, vérzik is :( szóval biztos fájhat, de állítólag szebb lesz a bőr...

    VálaszTörlés
  40. Nagyon látványos a javulás, szép lett a bőröd tőle :) Nagyon szeretném ha az én bőröm is javulna, mert katasztrófális az állapota jelenleg. Nagyon meggyőző volt a tesz :) Szeretnék jelentkezni a mintákért.

    VálaszTörlés
  41. Először is: imádom a stílusod, a bejegyzésnek főleg az elején jót nevettem :)
    Másodszor: szuper ez a krém, tényleg sokkal szebb lett a bőröd!
    Én is jelentkeznék, hátha kedvez nekem a szerencse! :)

    VálaszTörlés
  42. én az Aqua Tica éjszakai krémet szeretném kipróbálni, mert már a kremmánia alapján is kinéztem magamnak. köszi

    VálaszTörlés
  43. Hát most leesett az állam, ég és föld tényleg!

    VálaszTörlés
  44. Egy dolog tud vigasztalni, ha meglátok egy pattanást csodás arcomon... vki azt mondta, h a zsíros, pattanásos bőr késöbb ráncosodik...:D:D ami véleményem szerint nem igaz. de ezt jó reggel a pattanás képébe mondani, visszavágok neki!

    VálaszTörlés
  45. nagyon latvanyos kulonbseg :) en is szeretnek jatszani, kôszi a lehetôséget :)

    VálaszTörlés
  46. Nagyon meggyőző volt a véleményed, főleg a képek! látványos a változás. én is szívesen kipróbálnám, hátha ez lesz az, ami beválik nekem is :)

    VálaszTörlés
  47. Nagyon örülök,hogy így bevált neked ez a krém.
    Csuda szimpatikus nekem ez a márka, egy ideje én is kacérkodom vele. Kis kiszerelés, ha lenne, nem vacillálnék ennyit az tuti.
    Én a Very*Berry oxigén maszk és bőrradírt próbálnám ki nagyon, de nagyon, a napozókrémek valamelyikét és-vagy a sampont.
    Áh jók ezek a natúr dolgok. :)

    VálaszTörlés
  48. Én a Choco*Smooch baba ajakbalzsam mintáját szeretnék kipróbálni játék keretein belül.

    VálaszTörlés
  49. szia! Nagyon látványos a változás :)
    Én is szeretném kipróbálni, eddig nekem semmi kence nem jött be kombinált bőrömre (vízhiányos, kissé érzékeny, gyulladásra hajlamos homlok-áll)

    VálaszTörlés
  50. Nem semmi! Nagyon meggyőzőek a képek. Ha Fortuna kegyeibe fogadna (és benne lennék a szerencsés háromban), akkor ezt szeretném kipróbálni: http://sweetsationtherapy.hu/very_berry_oxigen_maszk_es_arcradir_antioxidansokkal_c_vitaminnal_es_szupergyumolcsokkel_120_ml

    VálaszTörlés
  51. Van több termékem is ettől a márkától, de annyira szeretem őket, hogy legszívesebben végigpróbálnám az összeset. :) Úgyhogy én is jelentkezem a mintáért, hátha..!

    VálaszTörlés
  52. Ez szuper bejegyzés, hálás vagyok érte.. Persze a sminkeseket is szeretem :)

    VálaszTörlés
  53. Woow-Woow-Wooooooow!

    Aztaaaaa!
    Ilyet-ilyet ide is:-)
    Nagyon szeretnék próbálni bármit ami a patikat lehúzná..de jó nekeeeed:-)
    Jó lenne már ettől a lelki tehertől nekem is megválnom:-/

    VálaszTörlés
  54. Egyre jobban érdekel ez a márka. Lehet ezt is kipróbálom. Köszi! :)

    VálaszTörlés
  55. nagyon tetszik a kép, na meg a változás is, szerintem sokaknak motiváló lesz :)
    (nekem szerencsére még nincs problémám ilyesmikkel :))

    VálaszTörlés
  56. wow, látványos a változás. Anyunak is ez a kence kéne :O

    VálaszTörlés
  57. Látszik a változás. Csak így tovább! Az AHA és BHA mellett milyen fényvédőt használsz? Nem is fogsz idén napozni? Ezek mellett nem szabad, mert pigmentációt okoz.

    VálaszTörlés
  58. Szia!
    Én nagyon de nagyon szeretném tesztelni a I*Light frissítő és ránckisimító szemkörnyékápoló-t!

    VálaszTörlés
  59. Új vagyok nálad! Nagyon felcsigáztál ezzel a termékkel, én is hasonló problémákkal küzdök!

    VálaszTörlés
  60. @Mia: minden nap a Nars BB krémét használom ez 30-as fényvédőfaktorú (UVB/UVA) illetve az E. Lauder BB krém ami SPF35.

    Nyaralás előtt 2 héttel már nem fogom használni, strandolás esetére meg nagyon magas faktorszámú krémet fogok használni.

    És ami még fontos, 11-15.30 között kerülöm a napon való tartózkodást (strand, tengerpart,bárhol) évről-évre erősebb a napsugárzás :(


    @hkorinna: hamarosan lesz kisebb kiszerelés a krémből, érdemes figyelni a márka webshopját, és nagyon fontos a kémiai hámlasztás, de nyáron csak óvatosan!

    VálaszTörlés
  61. Tényleg nagyon szép lett a bőröd! :)

    Én is jelentkeznék a mintákra!

    VálaszTörlés
  62. Most nézem, erről már lecsúsztam! :)

    VálaszTörlés
  63. tyű, ezek aztán a meggyőző előtte/utána képek! :)
    pont ma harapódzott el rajtam, hogy most már megoldást kéne találni a bőrömmel és elkezdtem nézelődni a neten. először a sószappant találtam meg, aztán ezt http://bbkrem.hu/kozmetikum/peeling/suiskin-aha-bha-komplex-8-os-kemiai-peeling-szerum.html, de azt hiszem a te csodaszered tette fel az i-re a pontot. Csak ténleg elég borsos az ára.. azt írtad valahol várható kisebb kiszerelés. erről van valami további infód? Ahogy nézem AHA sav van ebben a krémben, tehát valószínűleg önmagában, külön peeling nélkül is várható a pozitív hatás...

    VálaszTörlés
  64. @Soulbitch: ma beszéltem Ágival a krém hazai forgalmazójával és 2-3 héten belül elérhetőek lesznek a kis kiszerelésű terméke.
    A Lumi*Essence 15 ml-es változata 2100 Ft. lesz, remélem sok hasonló problémával küzdő sorstársamnak lesz megváltás ez a krém ;)

    VálaszTörlés
  65. A posztod után én is kértem Ágitól mintákat, sajnos a Lumi*Essence-ből nem tudott küldeni, viszont kaptam szemráckrémet, nappali hidratálót és a bőrradír/maszkból is egy-egy mintát. Még tesztelés alatt vannak, de pl. a szemránckrémen már most látszik, hogy működik: kevesebb sötét karika, halványuló ráncocskák. :) Annak nagyon örülök, hogy lesznek kisebb kiszerelések, pénztárca barátabb, legalábbis nekem.

    VálaszTörlés