2012. június 12., kedd

Mókusszőr és kecskeszőr


Sziasztok  !

      A mai témám az ecsetekről szólna ha értenék hozzá. De sajnos nem vagyok ecsetguru, viszont imádom a pihe-puha állatszőrből készült ecseteket. Bizonyára bővíthetném az ismereteim sminkes videók nézegetésével, de kinek van erre ideje?


Amit jelenleg használok az a pirosító, bronzosító ecsetek és a ferde végű kontúrecset.
Alapozót jelenleg nem használok, füstös szemem továbbra is csak grillezésnél lesz a sütő mellet.
A többi szemfestékecset egyenlőre csak porfogó.
Amit használok az viszont nem elég, a sok szín miatt amit használok, mindig porolgatni kell.  Mosni 2-3 hetente szoktam, meleg samponos vízben. Régebben a pattanások miatt gyakrabban mostam, de most feleslegesnek tartom. A férjem reggel látta, hogy mosom az ecseteket, a pultra fektetem, sorba rendezem, majd megkérdezte: " hozzam a fényképezőgépet ?" és nevetett, hiába a férfiak már csak ilyenek, a sminkecsetek sem szentek számukra, pedig ha tudnák egy-egy darab mennyibe kerül...
A szárításnál mindig ügyelek, hogy kicsit lefelé lógjanak a fejek, ne folyón a belsejébe víz és nem sietem el a szárítást.

Nincs nagy készletem, sőt a képen láthatóak többség ingyenes tartozékecset, amit a termékhez vagy vásárlásnál kaptam ajándékba (Guerlain, Clarins, BareMineral Malu Wilz), a Bobbi Brown és Too Faced amit vásároltam, illetve a  Sephorásak. A Bobbi Brown ecsetekért odáig vagyok, legutolsó szerzeményem a bronzosító ecset, ami akciósan 8 ezerbe került, nem tudom eddig, hogyan tudtam  élni nélküle, annyira jó darab. Rúzsecset, ez egy nagyon hasznos ecset lenne ha, nem lennék lusta használni.Nagyon látványos a különbség, sokkal szebb, simább, teltebb a rúzsecsettel festett száj, ebből egy ajándék kis Lancome ecsetem van , illetve a Chanel szájcerkák végén találhatót használom néhanapján.
A tárolásukkal sem vagyok elégedett, szeretnék valami szép, kimondottam ecsettartót mint például az Anna Sui-nál kapható, ami nem törékeny :(

     Mivel ezen a téren eléggé szerény a felszerelésem, leálltam a sminkcuccok vásárlásával (kivétel MAC Heavenly C., tudjátok az limitált kiadás lesz), abból több van mint kellene és pár jó minőségű ecsetet szeretnék venni, ezért is volt a bal felső sarokba kitéve a szavazás, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre. Természetesen nem szemműtéthez (szemsminkeléshez) hanem pirosító, bronzosító és kupakkal ellátott rúzsecsetet szeretnék  vásárolni.
Végül a Hakuhodo márkánál maradtam, minden külföldi blogon szinte örömkönnynek kíséretében írnak róluk és a kivételes daraboktól eltekintve árban a MAC -hez hasonlóak. Sőt a híres S sorozatban az S110-es pirosítóecset 68 dolcsi ami még nem egetrengető, egy ecsetet hosszú évekig használunk, de van 36 dolcsiért a 210-es amit sokan szeretnek, szerintem ez olcsóbb mint egy  MAC pirosítóecset. A szállítás sem vészes, 12 $-ba kerül.
Ami még különleges bennük, hogy nem lézerrel vágják formára az ecsetek alakját, hanem a szálakat kézzel formázva, igazítva, alakítják ki az ecsetfejek formáját. Aki esetleg még nem hallott, nem ismeri a márkát nézze meg az oldalukat. Én már annyit nézegettem, hogy a következő utáni szülinapomra is tudom mit szeretnék, beleértve a közte lévő karácsonyt.


Minden témába vágó tanácsot, ötletet, tippet szívesen várok.


Ui.: Azt olvastam valahol, hogy a gyapjúmosószer a legjobb az ecseteknek, erről hallott valaki ?



32 megjegyzés:

  1. "füstös szemem továbbra is csak grillezésnél lesz a sütő mellet." ez tetszett :D

    VálaszTörlés
  2. Én is mindig a pultra fektetem és sorba rendezem őket :) nekem jól jönne pár jó minőségű arcra való ecset úgyhogy majd megnézem ennek a Hakuhodo márkának az oldalát.

    VálaszTörlés
  3. A kis kabuki milyen aranyos :)

    VálaszTörlés
  4. nem vagyok sminkes, de azt még én is megállapítom, hogy van egy-pár ecseted! de megértem, hogy mindig kell új.. olyan ez, mint a lakkoknál.. mindig látunk valami szépet! :)) ez egy ördögi kör..

    VálaszTörlés
  5. samponnal mosom én is, meg a tusecseteket rögtön használat után kézfertőtlenítővel törlöm át:)

    VálaszTörlés
  6. Én a douglasban vettem da vinci-s ecsetmosó szappant,nagyon jól szuperál.

    VálaszTörlés
  7. Szintén samponnal mosom őket, és szintén fektetve szárítkoznak. Azt is olvastam hogy alkohollal is szokták, de nekem az nem jön be. A MAC-nek van valamilyen kifejezetten ecsettisztító folyadéka. Magdi írt róla valamikor úgy emlékszem. :)

    VálaszTörlés
  8. Láttam h van Shiseido alapozó ecseted. Szereted? Szerinted érdemes megvenni?

    VálaszTörlés
  9. én egy alapozóecsetet szeretnék nagyon :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nem érdemes drága ecsetmosót venni, megvettem a Bobbi Brown ecsetmosó sprayt egy fél arcpirosító ecset áráért(5 ezer) és annyira kiszárította a BB Face Blender ecsetemet, h olyan lett mint a smirglipapír csak mosás után nyerte vissza eredeti puhaságát.
    A da vincsi szappant nem ismerem, nem is hallottam még róla, de majd megnézem :)

    @adryenka:a Shiseido ecset nagyon jó, az ősszel vettem és ha alapozót használok ezzel viszem fel, jobban szeretem mint a hagyományos folyékonyalapozókhoz valót.

    VálaszTörlés
  11. Én is pont ma mostam ecseteket. Én samponnal szoktam, valamikor balzsam is kerül rá, mert néha sajnos becsúszik egy kis sebbenzin, persze, csak ha muszáj. Nagyon szép ecseteid vannak, elfogadnék belőle párat. Én MAC és Kryolan ecseteket használok, de nagyon szemezgetek a Sigmaval:)

    VálaszTörlés
  12. Sampon vagy natúr szappan, és balzsamot is teszek rájuk :) szép kis gyűjteményed van *-*

    VálaszTörlés
  13. Ó, azért már ez is szép gyűjtemény, de abszolút megértelek, én is mindig lázba jövök az ecsetektől, pedig ugye szinte sose sminkelek. :O lol
    Viszont megvettem a Catrice ajakecsetét, a szép rúzsomhoz.
    Nekem nagyon tetszik, csavaros megoldású,szép kis darab.
    Most annak örömködök. :)

    VálaszTörlés
  14. A füstös szemes megjegyzésed a szívemből szólt :D

    VálaszTörlés
  15. Én is samponnal mosom az ecseteimet. Azért elfogadnék egy-két ecsetet a gyűjteményedből. :)

    VálaszTörlés
  16. Magam vízzel, samponnal mosom, de úgy tudom a profi módszer a benzinnel való mosás.(gyógyszertári sebbenzin)Ha érdekel pontosan hogyan működik, megkeresem hol láttam.

    VálaszTörlés
  17. "füstös szemem továbbra is csak grillezésnél lesz a sütő mellet." ---> Hogy én mennyire egyet értek veled :) :D

    VálaszTörlés
  18. Vá,ez már kész ecsetgyűjtemény:D

    VálaszTörlés
  19. én is samponnal mosom, de már annyian írták hogy tesznek rá balzsamot is, hogy azt is ki fogom próbálni :D

    VálaszTörlés
  20. Nagyon cuki a Shiseido alapozóecset!
    Fentebb írták a gyógyszertári sebbenzint, én is azt használok. Könnyen elpárolog, hamar tiszta lesz az ecset (azért nem árt rendszeresen át is mosni őket).

    "füstös szemem továbbra is csak grillezésnél lesz a sütő mellett" - ezen énis jót nevettem! :D :D :D

    VálaszTörlés
  21. Nem is merem megmondani, hogy mennyi ecsetem van. Nagyon sok, a felét nem is használom :) Rajongok a nagy legyezőecsetemért, legszívesebben folyamatosan simogatnám, tutujgatnám.
    A tusecsetet én használat után mindig sminklemosó kendővel törlöm át, hogy ne száradjon bele. Egyébként babasampon és benzin, de vmelyik youtube-os videón láttam, hogy sima natúr szappannal tisztította a csaj, az nagyon tetszett, ki szeretném majd próbálni.
    A grillezős-füstös szemes leírás pedig epic!! :D

    VálaszTörlés
  22. Sok-sok ecset, asszem most picit irigykedek. De csak a szemrevalók miatt! ;)

    VálaszTörlés
  23. a balzsam tök jó ötlet, nem id gondoltam még rá .)

    VálaszTörlés
  24. Én konkrétan olivás szappannal mosom a kicsikéimet, de ez csak az én hülyeségem! ;)

    VálaszTörlés
  25. "..füstös szemem továbbra is csak grillezésnél lesz a sütő mellet." De lökött vagy! :DDD
    Amúgy én simán babasamponos vízzel mosom őket, eddig bevált :]

    VálaszTörlés
  26. Vagy babasamponnal, vagy Da Vinci szappannal mosom az enyéimet, ha nagymosásról van szó. Én is megkaptam a Kedvestől, mikor így kiteregettem az ecseteket, hogy szóljon-e a szobafestőnek, mert látja, előkészítettem az eszközöket... :P :D :D

    VálaszTörlés
  27. Én bulgáriai rózsaszappannal mostam,amíg el nem fogyott. Most fogalmam nincs milyennel,de mivel a saját bőröm nem szárítja ki, gondoltam,nagyot annak a kevés kis ecsetemnek se árthat. De szerintem bármilyen, jobb minőségű sampon megteszi.:)

    VálaszTörlés
  28. A Shiseido alapozóecsetre én is nagyon vágyom...jaaajjj sajnos muszáj lesz megvennem :D

    VálaszTörlés
  29. Gyönyörű gyűjteményed van!*-* Szívesen elfogadnék pár darabot :P
    Én is babasamponnal mosom őket :)

    VálaszTörlés
  30. hát én is elfogadnám őket az tuti.:D én is samponos vízbe szoktam mosni őket, bár csak ritkán veszem rá magam. te milyen időközönként szoktad mosni?

    VálaszTörlés