2012. március 29., csütörtök

Color Club Get Your Lem-on



Kedves Olvasóim,


összeszedve minden bátorságom 2 hét után kipróbáltam a Color Club neon sárga színét.
Nagyon érdekes körömlakk, bent villanyfényél már 4 réteget felkenve is alig látszott valami, áttetsző sárgának tűnt,  de mivel  volt még egy kis fény kimentem az udvarra is képet készíteni.
Mikor kint megláttam, meghökkentem annyira neon inkább sárga mint zöld, de egy az egyben olyan mint a szövegkiemelő filcek, erősebb szín mint az üvegben és a fotókon látható.
Ami kissé zavar az az illata ami egy pohár állott limonádé szagához hasonlít, szerencsére csak közelről érezhető, de 20 perc után még mindig érzem.




Most csak a képek erejéig hagyom a körmeimen, miután megírom a bejegyzést mosom is le, de nyári estéken, itthoni grillpartik elengedhetetlen kísérője lesz :)


A lakkot az Aphrodite 97 Kft  XIII ker. Visegrádi-Gogol utcasarkon lévő üzletében vettem 990 Ft.-ért, köszönhetően egy olvasómnak aki egy korábbi C.C. körömlakkos bejegyzésnél megemlítette, hogy itthon is kapható, még egyszer köszönöm a címet. Körülbelül 150-180 árnyalat kapható náluk a Color Club lakkokból.

A következő bejegyzés egy világos neon pink lesz, ezt viszont már 2x használtam annyira szép, ez a Modern Pink megnevezésű lesz.



A mai kérdés: van már neon lakkod ?
Ha nincsen szeretnél venni és milyen színben, pink, narancs , sárga ?



18 megjegyzés:

  1. neon zold lakkom volt,de egy baj van veluk:làtszik a kormod vège fehèr.sajnos ezeknèl a lakkoknàl ez a hiba,akàrmennyit is kensz rà,mindig làtszani fog.ez nagyon szèp!!!imàdnàm,de tobbet nem ez miatt amit leirtam

    VálaszTörlés
  2. Brutál jó ez a szín, tipikus nyári körömlakk :)
    A pink is jónak tűnik, várom a másik bejegyzést :)

    VálaszTörlés
  3. Húdedurva! Én kennék rá egy fekete repedezős lakkot hogy jó nagy legyen a kontraszt :) Nincs neon lakkom de nyárra tervezek egyet, narancs vagy pink színben :)

    VálaszTörlés
  4. Ha alá fehéret ken az ember és utána rá a színt akkor nem látszik a körmöd, és szép erős színt kapsz. ^^
    By:
    http://sorasbeautydream.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagy kedvencem a sárga köröm!! :)
    De azt a körömlakkot keresem ami nem látszik át. Nagyon jó lenne a színe szerintem, de... átlátszik... :(

    VálaszTörlés
  6. uhh, imádom, nagyon tetszik. nekem kb 5 neon lakkom van és totál oda vagyok értük :D ez is tömör gyönyör. sima sárgát kennék alá egy rétegben és akkor nem fog átlátszani.

    várom a rózsaszínről a bejegyzést :)
    (roni)

    VálaszTörlés
  7. Nekem régen volt 2 neon lakkom, sárga és zöld :) és én is tejfehér lakkot kentem alá, és úgy elég brutál színe lett :) most már pinket szeretnék...

    VálaszTörlés
  8. Én maximum a pinket próbálnám:)

    VálaszTörlés
  9. uhh,nekem kicsit vad.én nyáron inkább élénk pirost,lilát használok,nvalahogy a neon színek nem az én világom. most egy telített lemenő nap narancssárgára vágyom,apró csillámokkal. ötlet?

    VálaszTörlés
  10. Hát nem semmi ez a lakk. Nekem sosem volt még neon lakkom de nem is tervezem beszerezni mert nagyon vadak. Máson nagyon tetszik de magamon nem tudnám elképzelni! :)

    VálaszTörlés
  11. Még régen volt hasonlóm, bár én azt "csillámos takonyzöld"nek hívtam, tipikusan annyira undorító színe volt, hogy már tetszett :DD
    Nekem ez magamon túl sárgás, de így máson tetszik :]

    VálaszTörlés
  12. kicsit még barátkoznom kell a neon színekkel :)

    VálaszTörlés
  13. Szerintem nekem sem ez lesz a kedvencem, de ki kellett próbálni, ez inkább diszkóba, buliba való szín :)

    VálaszTörlés
  14. Ezt a színt annyira nem, viszont egy pinket simán kipróbálnék meg ha létezik valami nagyon durva kék, akkor jöhet:)

    VálaszTörlés
  15. Nekem a pink jönne be jobban, ez sem rossz, de pink párti vagyok.

    VálaszTörlés
  16. Jujj "az a" pink nagyon széééép.. Alig várom a tesztedet!

    Sárgákat, zöldeket nem merek, nálam a pink-narancs a menő:-)
    Máson tetszik minden extra szín, főleg ha a bőr is szépen lesült.

    VálaszTörlés
  17. Hú van ám színe :D bár nekem nem bejövős :( a pinket nagyon várom *-*

    VálaszTörlés
  18. fúúúúú! nagyon citrom :) tetszetős!

    VálaszTörlés