2014. június 1., vasárnap

NYERJ 33 DARAB KÖRÖMLAKKOT! - Nyereményjáték

Sziasztok!
     A mai blogbejegyzést a következő bejegyzés ihlette.
Ez így nem igazán érthető, tudom. :D

    Elkészültek a képek a következő gigantikus blog sale-hez. Volt pár körömlakk amit nem akartam feltenni, mivel a postaköltség magasabb lett volna mint maga a termék, így ezeket összegyűjtöttem azzal a gondolattal,  hogy lehet lenne aki örülne ennek a kis csomagnak.
A körömlakkokat nem igazán használtam, a legtöbből  csak margarétára festettem fel színmintát, így egyik sem vadonatúj.
A színek, márkák viszont nagyon változatosak, sőt még a méretek is, mivel bekerült pár minikörömlakk (Orly, Nails Inc.).

Várom minden kedves Olvasóm jelentkezését akinek 
tetszenek a körömlakkok és:
- feliratkozott a blogomra
- megosztja a játékot képpel, linkkel
Facebook, blog, Instagram, (Jófogás, OLX viccelek) stb., bármely oldaladon.
A megjegyzéseknél kérem a linket a megosztásról.




 A játékra 2014.06.24-ig lehet jelentkezni.
A sorsolás időpontját a blog Facebook oldalán jelzem.
Együtt fogunk sorsolni, a már megszokott  módon.

Remélem sok körömlakk-függő Olvasómnak tetszik
az ötletem, a nyereményjáték. 
Kedden este, a következő bejegyzésben indul a Blog Sale 
csak körömlakkok lesznek, rengeteg!



127 megjegyzés:

  1. Azta :)
    Feliratkozott olvasód vagyok, és itt a megosztás linkje:
    https://www.facebook.com/ciskafischer/posts/10201145774526272

    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük a játékot :)
    Mazsola Világ néven követlek itt a blogon . Facebookon Mazsola Manikűrjei néven .
    Megosztottam a játékot itt : https://www.facebook.com/mazsolavilag/posts/1496193770594549

    és a blogomon is megosztottam : mazsolavilag.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  3. Szia! Feliratkozott olvasó vagyok.
    Facebook megosztás: https://www.facebook.com/zsofi.salak/posts/879159938764790

    Köszönöm a játékot!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Hűűűű, köszi a lehetőséget! *o*
    GFC-n és Facebookon Rio Blake, Bloglovinon pedig blackbutterfly néven követlek.
    https://www.facebook.com/crazyrio/posts/689990834370459
    Szép napot! :)

    VálaszTörlés
  5. Erzsim, köszönet a lehetőségért! :)
    Feliratkozási név: Njoythestyle Reni
    Blogom oldalsávjában a játék képe
    Instára is kitettem, tag-elve Téged
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Oh Mamám! Köszönjük a játékot! :) Nekem nagyon tetszik az ötlet! ;)
    Gfc-n Ági Niceties néven követlek, és megosztottam a játékot: https://www.facebook.com/agnes.vaczi.7/posts/617905654972374

    VálaszTörlés
  8. Igazán nagylelkű az ajándék, mint mindig :)
    Köszi a játékot, szeretnék jelentkezni!
    https://www.facebook.com/szandra.szikora/posts/784459768244330

    VálaszTörlés
  9. Hűha, mennyi csodás körömlakk! Szeretnék is jelentkezni :)
    Megaera néven vagyok feliratkozott olvasód és kitettem a blogom oldalsávjába a játék linkjét :) http://megaera-magical-world.blogspot.hu
    Nagyon köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  10. Szió :-) Erzsikém köszönöm a lehetőséget!
    Nevem alatt osztom.
    puszi,
    Évi

    VálaszTörlés
  11. Szabina Bíró néven követlek. Itt osztottam meg:
    https://www.facebook.com/szabina.biro.9/posts/789174107772983

    A nyeremény fantasztikus.:)

    VálaszTörlés
  12. Halihó, ez aztán a hiperszuper játék! Osztottam FB-n a " Pepecs - körömlakkok és más csajos dolgok " csoportban, és a blogom oldalsávjában is :)
    FB link: https://www.facebook.com/groups/197371820412020/permalink/321310974684770/
    blog: http://k-orom.blogspot.hu

    Szép napot!
    Szilvi

    VálaszTörlés
  13. Köszi a játékot, bemutatkoznom talán nem kell:)

    https://www.facebook.com/ayeshaalhassani/posts/631234823630582

    VálaszTörlés
  14. Sziaa:) Petra Toldi névvel követem a blogod régóta.:D
    Megosztottam a nyereményjátékot a blogom facebook-os oldalán:
    https://www.facebook.com/MyNailsP
    Köszi a játékot!:))

    VálaszTörlés
  15. Nita néven követlek már jó ideje. :)
    Link: https://www.facebook.com/anita.ferencz.3/posts/725416680834848

    Remélem mellém áll a szerencse, nagyon szép lakkok vannak ebben a csomagban. :)

    VálaszTörlés
  16. Szuper játék:)
    Itt norcsoo néven, facebookon pedig Nóri Korán néven követlek:)
    A megosztás linkje: https://www.facebook.com/noree.koran/posts/793509420660323

    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  17. Szia,
    Adryenn Beauty néven követlek már 1000 éve :D
    Szuper a nyeremény, mint mindig!
    Megosztottam a FB oldalamon a játékodat: https://www.facebook.com/adryennbeauty/posts/758446160862095
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  18. Szuper játék!De én most nem jelentkezem mert van elég körömlakkom,meg hagyom a lehetőséget másnak akinek nincs:)Viszont a blog sale t várom:))

    VálaszTörlés
  19. Wow mennyi szépség :)
    https://www.facebook.com/barbara.papp.54/posts/687175107986424
    Itt Barbi néven a facebookon pedig Barbara Papp néven követlek ;-)

    VálaszTörlés
  20. Szia!

    GFC-n: Niki Strawberrykiss
    Bloglovin: Csipai Nikoletta
    Facebook: Csipai Nikoletta
    FB megosztás: https://www.facebook.com/nikoletta.csipai/posts/893379254021827
    Blog oldalsáv: http://xstrawberrykissx69.blogspot.hu/

    Köszönöm a játékot! :)
    Remélem, most már Fortuna is kegyes lesz hozzám. :$ :)))

    VálaszTörlés
  21. Pff, mennyi lakk!!! :)
    Jelentkezem én is a játékra, követlek itt, face-n is, meg még több helyen :)
    A blogon, facebookon megosztottam a játékot
    https://www.facebook.com/mymomentnails/posts/249763978563932
    http://mymoment24.blogspot.hu/

    Ezt a tömérdek lakkot személyesen szállítod majd ki a nyertesnek? :))

    Köszi a játék lehetőséget!

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Köszi a játékot, csodás ajándékcsomag! :)
    Itt vivienne néven követlek, instán pedig viviennepunk néven osztottam a képet:
    http://instagram.com/p/otLLnUQAz5/

    VálaszTörlés
  23. Julia Pataki néven követlek és megosztva fb-on https://www.facebook.com/jozsibogar/posts/10203808137625575
    a blogsale is nagyon jól hangzik!

    VálaszTörlés
  24. Szia!
    Bokor Boglárka néven követlek mindenhol!
    Megosztva:https://www.facebook.com/bokorbogi93/posts/844354975593111

    VálaszTörlés
  25. Köszi a lehetőséget Erzsi! :) Imádom a blogod, régóta olvaslak-követlek-kommentálok Moon Angel néven. :)
    A játékot megosztottam a blogom fb oldalán: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=704489466278645&id=167171090010488

    VálaszTörlés
  26. dalmico17 ( Dalma Lippai) néven vagyok feliratkozva.
    Facebookon: Dalma Lippai néven követlek :)

    Facebook megosztás: https://www.facebook.com/dalma.lippai/posts/775447739153401

    Twitter megosztás: https://twitter.com/DalmaLipstic/status/473155255958786048

    VálaszTörlés
  27. Köszönöm a lehetőséget, csodás nyeremények! :)
    Itt Manna (mannakörmök) néven követlek és megosztottam FB-n is. :)

    https://www.facebook.com/mannakormok/posts/324332991051443

    VálaszTörlés
  28. Cserko Muffinként követlek, és fb-n osztottam meg a játékot :3
    https://www.facebook.com/miklosencs/posts/10201251664092081

    Köszi a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Köszönöm a lehetőséget, nagyon szuper játék :)
    Fanni Kereki néven követlek itt.
    Facebook megosztás:
    https://www.facebook.com/kereki.fanni/posts/716167145088119?notif_t=like

    VálaszTörlés
  30. https://www.facebook.com/renata.rozsa.54
    Renáta Rózsa névvel osztottam meg a nyereményjáték linkjét facebookon.
    .

    VálaszTörlés
  31. Sziaa!

    Én Valcsi néven követlek, és Facebookon osztottam meg a bejegyzést, https://www.facebook.com/valentina.horvath/posts/894216760595377 ezen a linken.

    VálaszTörlés
  32. Szia!
    Köszi a játékot, szerintem remek ötlet volt így összeszedni ezeket a lakkokat és játékra bocsátani.
    Glitterfinger Lexa néven követlek.
    Megosztottam a játékot: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=544229672353100&id=390335211075881

    Köszi mégegyszer a lehetőséget! Várom a Blog Sale-t is nagyon, remélem sikerül lecsapni valamire :)

    VálaszTörlés
  33. Szia, köszönjük a játékot! :)
    itt osztottam meg! https://www.facebook.com/zsilleviki/posts/10203168734636759

    és Zsille Viki néven követlek! :)

    VálaszTörlés
  34. Én is szeretnék jelentkezni :) Megosztottam fb-on: http://bioarcapolas.blogspot.hu/2014/06/nyerj-33-darab-koromlakkot.html
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Követem a blogodat, és itt a link a megosztásról. Köszönöm a lehetőséget! ^_^

    https://www.facebook.com/limenora/posts/895395770476939

    VálaszTörlés
  36. Hűha, hááát, ilyenkor sajnálom, hogy se Instagram, se Facebook, de az elveimből ezen a téren nem engedek! :) :) :) Hajrá mindenkinek, kerüljön ahhoz, aki örömmel gondoskodna a lakkok további sorsáról! :D

    VálaszTörlés
  37. Követem a blogot.
    https://twitter.com/anadutova/status/473195825804615681

    VálaszTörlés
  38. Szia! Szeretnék jelentkezni a csomagért! :)
    Megosztottam Facebookon: https://www.facebook.com/petra.czellar/posts/10204104509115936

    VálaszTörlés
  39. Dóra Kern néven követem a blogot.:)
    https://www.facebook.com/dora.kern/posts/781751998544473

    VálaszTörlés
  40. Keddre beállítottam az emlékeztetőt, hogy nehogy lemaradjak mint legutóbb :)
    evil-she-devil néven követlek jó rég óta és itt a link: https://www.facebook.com/eszter.sari.7/posts/657048334375685

    VálaszTörlés
  41. Yndre néven követem a blogot.
    Gabriella Rábai néven követlek a Facebookon és itt osztottam meg a játékot:
    https://www.facebook.com/gabriella.rabai/posts/710059249036159
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  42. Szia!
    Fanni Tarjáni néven követem a blogot.:)
    Megosztottam:https://www.facebook.com/fancsuu.tarjani/posts/660901980656433

    VálaszTörlés
  43. Juj, köszönöm a lehetőséget!
    Azrail néven követlek már jó régóta :)
    Megosztottam a játékot Facebookon: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=245463438910768&id=218419578281821
    Kedden várom a Blog sale-t :)

    VálaszTörlés
  44. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra.
    Kata Bácskai / bkata néven vagyok feliratkozva a blogodra, és fb-n is megosztottam: https://www.facebook.com/kata.bacskai.5/posts/868676313147538

    VálaszTörlés
  45. szia :)
    köszi a lehetőséget,szeretnék jelentkezni a játékra :)
    Akane néven követlek itt, és Akane Arabella Méhes néven facebookon, megosztottam a játékot facebookon is és instagrammon is
    Facebook: https://www.facebook.com/akane.shinozuka.7/posts/304307743069875
    Instagram:
    http://instagram.com/p/ovqvtzsLqW/
    további szép napot :)

    VálaszTörlés
  46. szia! szeretnék jelentkezni
    fel vagyok iratkozva a blogra anna néven
    osztottam facen https://www.facebook.com/anna.ecser/posts/10201994778340945

    VálaszTörlés
  47. Szia
    Niky. néven követlek és Babucs Nikolett néven facebookon. Nikolett Babucs névvel pedig instagramon
    Megosztás: https://www.facebook.com/nikolett.babucs/posts/659015800834385

    VálaszTörlés
  48. Sziaaa! Kinga Luterán néven követlek itt és megosztottam facebookon is :) https://www.facebook.com/lutikinga/posts/10203127765186547
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  49. egy ideje már követem az oldalt, de ezt a nyereményjátékot nem hagyhattam ki, ezért „hivatalosan” is követem a blogot (Zsanett néven vagyok feliratkozva)
    a nyereményjátékot megosztottam Facebookon: https://www.facebook.com/zsanett.gugolya/posts/653458541373862 és Twitteren: https://twitter.com/gugolyazsanett/status/473515023374221312
    nagyszerű lehetőség, köszönöm :)

    VálaszTörlés
  50. Szia! Feliratkozott olvasód vagyok, és itt osztottam meg a nyereményjátékot: http://lakk-hatas.blogspot.hu/
    Köszi a lehetőségért! :)

    VálaszTörlés
  51. awww, de csodásak!

    Nóra néven követlek ezer + 1 év óta és facebookon meg is osztottam ezt a szuper lehetőséget :) https://www.facebook.com/beautyalanora/posts/804553122891313

    VálaszTörlés
  52. Szia!
    Megosztottam a nyereményjátékot! :)
    https://www.facebook.com/timifeke/posts/1466845886886743

    VálaszTörlés
  53. szia!

    Feliratkozott olvasód vagyok, és megosztottam fbon is a játékot :)
    https://www.facebook.com/petraaat/posts/768267503204455
    köszi a lehetőséget :) Petra

    VálaszTörlés
  54. Szia ! Köszönöm ezt a szuper játékot

    Thena néven követlek,s megosztottam a fb-on a játékot:

    https://www.facebook.com/henrietta.turk.71/posts/508839872577804

    VálaszTörlés
  55. Szia!Juppppijééé játék! :) A Blogod felíratkozott olvasója vagyok! :) Veronika Turi néven követlek.Megosztás linkje:https://www.facebook.com/veronika.turi.5/posts/692585454148054

    VálaszTörlés
  56. Szia!
    Fru néven követem a blogodat!
    Megosztottam a játékot itt: https://www.facebook.com/THFru.Kaulitz/posts/10202139843648173
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  57. Szia!
    Soledad néven követem a blogodat!
    Megosztottam a játékot itt: https://www.facebook.com/rita.szlovencsak/posts/662058760541799
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  58. Szia!
    Facebookon már régóta követlek Regényi Alexandra néven! Köszönöm a lehetőséget!
    Megosztás: https://www.facebook.com/regenyi.alexandra/posts/10202365917131814

    VálaszTörlés
  59. Szia!

    Szeretnék jelentkezni a játékra! :)
    Regina néven követlek a blogon.
    A játékot megosztottam Facebookon:
    https://www.facebook.com/regina.nagy.77/posts/591863177578914
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  60. Szia, Katka Hajdúová néven követlek itt a blogon .
    Facebookon Katka Hajdú néven .
    Megosztottam a játékot itt:
    https://www.facebook.com/katkacarmen

    VálaszTörlés
  61. Lengyel Zsófia néven követlek itt és megosztottam. .https://www.facebook.com/zsofia.lengyel.zsl/posts/772119852820423

    VálaszTörlés
  62. Szia! Lilla Tóth néven követlek és megosztottam a játékot itt:
    https://www.facebook.com/lilla.toth.982/posts/849946078350404
    :)))

    VálaszTörlés
  63. Boglárka Budai néven követlek.
    https://www.facebook.com/pages/bioarcapolasblogspotcom/174494172612948?fref=ts
    Szuper nyeremény!

    VálaszTörlés
  64. Hűűű nem semmi nyereményjáték :)
    Kun Alexandra (Alexxa) néven követlek
    https://www.facebook.com/alexandra.kun.16/posts/699648960083314

    VálaszTörlés
  65. huhh, lakkok lakkok :3

    osztottam nyilvánosan, de csak az adatlapom linkjét tudom küldeni, de megtalálod gyorsan Erzsi a bejegyzést :

    https://www.facebook.com/janko.ibolya

    Ibolya Janko néven követlek( évek óta :P )

    VálaszTörlés
  66. Jujj. a blogsale javáról lemaradtam, de mindegy, így jár az, aki nem figyel. :) https://www.facebook.com/Melantha03/posts/791651200880357

    VálaszTörlés
  67. Szia! :)
    Köszi a játékot, Bius Sz néven követlek, és itt megosztottam: https://www.facebook.com/szipalbius/posts/10201915865130712
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  68. Sziaa!
    Cassidy Badrick néven követlek :)
    Megosztottam:
    twitter - https://twitter.com/Ancsiii1
    instagram - http://instagram.com/p/o1CXb6G3VA/
    facebook - https://www.facebook.com/anikovincze01/posts/655454184527586
    Köszönöm a lehetőséget! :))
    xoxo Cassidy

    VálaszTörlés
  69. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  70. Szia!

    Megosztottam a blog facebook oldalamon a játékot:
    https://www.facebook.com/lillacskavilaga - itt találod meg :)
    és a rendes facebookomon is megosztottam, nyilvánosan: https://www.facebook.com/lilla.szabo.92560

    Mindenhol Szabó Lilla néven vagyok, blognevem: Lillácska világa

    Köszönöm a nyereményjátékot, óriási öröm lenne ez a csomag! Karácsonyig hallgatnék :D :)

    Lilla

    VálaszTörlés
  71. Hello! Fúú ez nagyon jó játék! :)) Bár nyertem már tőled három mini lakkor azért ezekért is harcba szállok! :))
    Krisztinka névvel olvasom a blogot.
    Megosztottam a blogomon:https://miserydreamlove.blogspot.com/

    Köszi! :)

    VálaszTörlés
  72. Jujjjjjj, de jó lenne megnyerni :) Köszönjük szépen a játékot ! :)
    Anikó Gelányi néven követem a blogot.
    Itt osztottam meg a facebookon: https://www.facebook.com/Geluska/posts/10204075738714804

    VálaszTörlés
  73. húú de szerencsés lesz a nyertes, hogy ennyi szépséggel lesz gazdagabb:)
    én is szeretnék jelentkezni.
    Panka néven követlek.
    a játékot Facebookon osztottam meg:
    https://www.facebook.com/PankaKormok/posts/675180289204650

    köszönöm a lehetőséget:)

    VálaszTörlés
  74. Köszönjük a nyereményjátékot! :)
    Feliratkozott olvasód vagyok, Varga Rebeka néven követlek.
    Íme a link a megosztásról: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=697482510322882&set=a.385567754847694.88138.100001834185414&type=1&theater

    VálaszTörlés
  75. Atyaég, de béna vagyok, még jó, hogy visszajöttem megnézni a jelentkezésemet :D most láttam, hogy nem a jó linken maradt a ctrl+c, szóval itt van a megosztás linkje:
    https://www.facebook.com/divatesatobbi/posts/578425442277221

    VálaszTörlés
  76. Sziia!
    Krisztina Réka Kerekes néven követlek,
    kitettem a játék képét a blogom oldalsávjába: http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/
    Köszi a játékot, imádom a blogot, szuper nyeremények! :))

    VálaszTörlés
  77. Szia!
    A blogod Kacsa néven követem, a FB-od Dorie Chan néven lájkoltam. Szuper ez a játék, köszönöm a lehetőséget! A megosztást ellenőrizheted itt:
    https://www.facebook.com/DorieChan/posts/507087442750413
    Légy jó! Üdv, D.

    VálaszTörlés
  78. Köszi a játékot, én egy kezdő (vagy inkább már közepes) lakkfüggő vagyok. :)

    - Kati néven vagyok rendszeres olvasód

    - https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=790614944296026&id=532115830145940

    - https://twitter.com/J_Kati_/status/475769340697255936

    - oldalsáv: lassandebiztosan.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  79. Szia!
    Pont a napokban ünnepeltük egyik közeli családtagom 33. szülinapját. Amikor megláttam a játékot, tudtam, hogy nem hagyhatom ki. Ha megnyerem osztozom a Krisztusi korba lépett családtaggal :).

    Csak az facebook adatlapon tudom belinkelni, de mivel nem terhelem sok mindennel hamar megtalálod. :)
    https://www.facebook.com/katalin.szalay.35

    VálaszTörlés
  80. Úristen, milyen szuper játék :D Én lennék a legboldogabb, ha nyernék, hiszen a kép telis tele van olyan márkákkal, amiket még nem volt alkalmam kipróbálni. ( Úgyis nagyon rossz napjaim vannak mostanában, mind a magánéletemben, mind a munkában vannak gondok :( )
    Megosztottam a játékot facebookon ( https://www.facebook.com/nikolett.gulyas.58/posts/702371709822843 ), illetve követem a blogod GhostGirl néven.
    Remélem, sikerül nyernem, és ezzel egy kis vidámságot csempészni az életembe. :)

    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  81. Szia, én is jelentkeznék! :)
    Hanna Bauer néven követem a blogod és itt a megosztás linkje:
    https://www.facebook.com/bocicsoki.sd/posts/1428567560752837

    VálaszTörlés
  82. Szia!
    Nem emlékszem,hogy jelentkeztem-e már a játékra,így ha igen,akkor bocsánat >.<
    Dóri (nail-manics) néven vagyok a feliratkozott olvasód és a Twitteremen megosztottam a nyereményjátékot képpel: https://twitter.com/BirtalanDori/status/478610228804853760

    VálaszTörlés
  83. Ez aztán a nem semmi nyereményjáték, köszönöm a lehetőséget :)
    A blogomon osztottam meg: http://lucainmakeupland.blogspot.hu
    Luca Nagy néven követlek :)

    VálaszTörlés
  84. sya jelentkeznék és meg csináltam mindent

    VálaszTörlés
  85. Szia!
    Jajj, de szuper lakkocskák! :) Megosztottam face-en: https://www.facebook.com/martane.monika és monic néven követlek.
    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  86. Szia!
    Szeretnék jelentkezni. :)
    Enikő Széles néven iratkoztam fel.
    Megosztottam facebookon : https://www.facebook.com/eniko.szeles22/posts/689372157778553
    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  87. Szia :)
    Szeretnék jelentkezni a játékra :D
    Dalma ( : néven követlek
    Twitteren osztotam: https://twitter.com/SntDalma/status/480725226574348289
    Köszii a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  88. Szia!

    Gyönyörűek a lakkok, és szeretnék jelentkezni a játékra!! :) Feliratkoztam a blogodra, és megosztottam a játék linkjét it, a tumblr oldalamon:
    http://www.tumblr.com/blog/your-tunike

    Marcsi

    VálaszTörlés
  89. köszi a nyereményjátékot... :D azért ez a 33 lakk elég durva szám.. egy kisebb kollekció :D

    Én a blog oldalán osztottam meg:
    https://www.facebook.com/loracskablog/posts/679744875439825

    VálaszTörlés
  90. Húha! Bárcsak megnyerném! Régóta követlek a feedly blogolvasómban, de most ide is feliratkoztam.
    A megosztás linkje a facebookon:
    https://www.facebook.com/molnar.eva.127/posts/10201805377486071
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  91. Jé, úgy emlékszem, már jelentkeztem, de lehet, hogy mégsem?:D
    Na mindegy, szóval szuper ötlet ez az elajándékozás, én bármelyiknek örülnék a körömlakkjaid közül. Köszi!:)
    Íme a link: https://www.facebook.com/szabohedi/posts/10201422920293265
    Hédi

    VálaszTörlés
  92. Ja és persze Szabó Hédi néven követlek.:)

    VálaszTörlés
  93. Követlek és persze megosztva :)
    https://www.facebook.com/lilla.meszaros.7/posts/901340993216792

    VálaszTörlés
  94. Szia!
    Követlek, és megosztottam a nyereményjátékot (: https://www.facebook.com/bridzsittaa/posts/4332123998200

    (Szekeres Brigitta)

    VálaszTörlés
  95. Szia!
    Viktória Láposi néven követlek, és a facebook-os megosztásom linkje:
    https://www.facebook.com/viktoria.nagynelaposi/posts/329994257148055

    Üdv:
    Viki

    VálaszTörlés
  96. Ajj, mennyi csodaszép lakk lehet ebben a csomagban!♥
    Panni (Panka's beauty) néven követlek, és itt a megosztás linkje: https://www.facebook.com/Pankamakeup/posts/664337740322001
    Köszönjük a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  97. Szia!
    Feliratkoztam és itt a megosztás linkje:
    https://www.facebook.com/dori.kovacs.77

    VálaszTörlés
  98. Szia!
    Pető Réka néven követlek és nagyon örülök, hogy rábukkantam az oldaladra. Ezért a nyereményjátékért különösen örülök neki :)
    https://www.facebook.com/reka.peto.7/posts/768008849888914

    VálaszTörlés
  99. Szia :)
    Zsofia Főző néven követlek és megosztottam Facebookon:
    https://www.facebook.com/zsofia.fozo/posts/810776605609597
    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  100. Szia!

    Először is köszi a lehetőséget, a blogos FB oldalon osztottam meg a képet, visszamutató linkkel (https://upload.facebook.com/craptrashvilaga/photos/a.178272902282152.35708.174343979341711/568664563242982/?type=1)

    Köszi a lehetőséget! :]

    VálaszTörlés
  101. Szia! :-) Köszönjük a lehetőséget, ez nagyon kedves dolog!

    Feliratkoztam!
    https://www.facebook.com/mia.kohari/posts/581503048628915

    VálaszTörlés
  102. ÓÓÓ!! Ez hatalmas ajándék Tőled!!

    A blogon Beauty by Barbara S, néven követlek
    Megosztottam a játékot: https://www.facebook.com/BeautybyBarbaraS?ref_type=bookmark
    Köszönjük :)

    VálaszTörlés
  103. Szia! Fel vagyok iratkozva Macsii. néven. Facebook -on Niki Macsii Erdei néven követlek. Megosztás linkje: https://www.facebook.com/macsii27/posts/684612514925662?notif_t=like

    VálaszTörlés
  104. Szia!
    Barbara Szabó néven iratkoztam fel és kedvelem az oldalad.
    A megosztás linkje: https://www.facebook.com/barbara.szabo.9/posts/745476742162661

    VálaszTörlés
  105. Dory Tóth névvel követlek
    megosztva: https://www.facebook.com/dorytoth1/posts/893288220686832
    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  106. Szia!

    Köszönöm a lehetőséget!

    Feliratkozód vagyok régóta, hajnoca3 néven!

    Megosztottam a játékot Fb-on: https://www.facebook.com/hajnalka.horvath.18/posts/721458061225551

    Köszönöm mégegyszer! :)

    VálaszTörlés
  107. Szia ! :)
    Feliratkozva ezen a néven vagyok , facebookon osztottam meg a játékot :)
    https://www.facebook.com/timea.lajko.9/posts/818816251528819?notif_t=like


    Sok sikert mindenkinek ! :))

    VálaszTörlés
  108. Szia! :)
    Szeretnék én is jelentkezni! Kép alapján gyönyörűek ezek a lakkok*-* nagyon szerencsés lesz az aki megnyeri:D
    Követlek mirtillke1 néven:D
    és itt a link: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1426893030930125&id=100008283249806
    Sok sikert mindenkinek!:D

    VálaszTörlés
  109. Fantasztikus lehetőség, minden olyan szín ami már régóta nagy álmom szerepel a képen <3 itt a link https://www.facebook.com/hedi.kruppa :*

    VálaszTörlés
  110. Szia!

    Nóri néven követlek!
    Kitettem a blogomon a játékot! http://wearenotperfectt.blogspot.hu/

    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  111. Nyamii *.* Csemege szemeimnek <3
    Megosztva facebook oldalamon, feliratkozott olvasó vagyok:)
    Link: https://www.facebook.com/sz.sziszike

    VálaszTörlés
  112. Szia!

    Feliratkoztam a blogra, és megosztottam a facebookomon itt. link: https://www.facebook.com/pozsar.timea

    VálaszTörlés
  113. Mennyi gyönyörűség,hát én ennek hogy tudnék örülni!! *-* Mekkora mákja lesz annak aki megnyeri :D
    Naomiw néven követlek itt,facebookon pedig megosztottam,a link:
    https://www.facebook.com/noemi.bor/posts/682650511770367

    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  114. https://www.facebook.com/noemi.ducza.18

    Ducza Noémi néven megosztottam facen és követlek.

    VálaszTörlés
  115. Petra Pataki-ként követem a blogot ^^ <3
    https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=687637171289629&id=100001300582091&bacr=1403560541%3A1403560541%3A1%3A-3999853024180429405%3A1403560456%3A0&refid=7&_ft_=qid.6028246623257341185%3Amf_story_key.-3999853024180429405#footer_action_list

    VálaszTörlés
  116. Szia. Remélem még nem késő jelentkezni. Pásztor Andrea névvel feliratkoztam és megosztottam https://www.facebook.com/andii.pasztor/posts/685374014850750
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  117. https://www.facebook.com/dorottya.takacs.5 takács Dorottya néven követlek a blogon

    VálaszTörlés
  118. Kamenár Orsolya néven követlek
    https://www.facebook.com/orsi.kamenar/posts/718420444868105 facebook megosztás.:)

    VálaszTörlés
  119. szia fel vagyok íratkozva a blogra :D https://www.facebook.com/dora.nagy.9235/posts/662798683806600

    VálaszTörlés
  120. https://www.facebook.com/rebeka.eigner.7/posts/737222952987223?ref=notif&notif_t=close_friend_activity
    Megosztottam :)

    VálaszTörlés
  121. Csank Bettina néven követlek itt a blogon....vagyis fel vagyok iratkozva :D
    Facebookon megosztottam a játékfelhívást, itt a linkje :) https://www.facebook.com/bettina.csank/posts/673294296058668?notif_t=like

    VálaszTörlés
  122. Remélem még nem késtem le. Feketéné Kövesligeti Éva néven követlek a blogon. Facebookon megosztottam: https://www.facebook.com/ligetke

    VálaszTörlés
  123. https://www.facebook.com/ezvanna/posts/715008965222744?notif_t itt osztottam meg, Anna Varga néven követlek, köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  124. Szia!
    Huh erről majdnem elfeledkeztem.. upsz, de remélem még nem késő :)
    agnes néven követlek itt a blogon. https://www.facebook.com/agi.hajnal2/posts/258756120976732
    Köszönöm a lehetőséget!! :DD

    VálaszTörlés
  125. Szó szerint hetek óta kerülgetem a nyereményjátékot, eddig bírtam :) Kata néven követlek, a játékot megosztottam: https://twitter.com/angie_22_/status/481526192206807040

    VálaszTörlés
  126. szia hát majdnem le maradtam de még el csíptem :)
    itt a játékot meg osztotam facebookon:https://www.facebook.com/mariann.varga.395
    Itt rendszeres olvasod vagyok Varga Maryann néven!
    kösszike

    VálaszTörlés