2011. október 14., péntek

KÖKI

Sziasztok!


    Reggel már kávézás közben azon agyaltam mikor is menjek az új bevásárlóközpontba (ami ma nyílt ), ma vagy jövőhét elején ? De ismertek, mindent azonnal vagyis most! szeretnék :)

És a FB-on feltett kérdésre, hogy szeretnétek -e látni a mai zsákmányom rengetegen, 15-en lájkoltatok.

11 órakor értem a Kökihez , 20 perc parkolóhely keresés után már a víz szakadt rólam de nem adtam fel a lehetetlennek tűnő próbálkozást, nem is tudtam volna, mivel fogalmam se volt merre  van a kijárat ( innen is csókoltatom a parkolórész kialakításával megbízott személyt és üzenem, kár, hogy nem ült ő is ott velem és ha a Köki netán nem éri el a várt forgalmat ehhez neki is köze van ! ) Ja és kifelé jövet,  a parkolóban szólt a széndioxid szintet jelző riasztó is már :(
Ezek után a kocsit letettem , nem parkolóhelyre , mivel az nem volt, simán a sor végén a közlekedési sáv szélén hagytam, nem én voltam az első, talán a második lehettem de Isten áldja az ötletadót, mert még most is parkolóhelyet keresnék.
Ennyi szenvedés után végre bejutottam, annyi ember volt, hogy alig lehetett levegőt kapni, nem hogy közlekedni. De semmi nem tánoríthatot el attól, hogy a Müller üzletét ne keressem meg.
Ugyanis valójában mosogatószivacsért indultam ! Csak a Müllernél kapható egy szuper szivacs amitől a poharak ragyognak :) Milyen üzletek vannak még ? Az igazság, nem nagyon láttam a tömegtől, van H&M és most akció van ha minimum 7.000 Ft.-ért vásárolsz 3.000 Ft.-os vásárlási utalványt adnak ajándékba.Van weblapjuk és ott fel van tüntetve a bérlőik neve .

De nézzük mit is találtam a Müllerbe, méghozzá -10% akciós áron:



ESSENCE - már szinte teljesen üres volt a standjuk ( csak a hely látszott  mim minden volt)és elég drága , a Miss Rose jobb árakon található, igaz töredék választékkal. Át kellett verekednem magam iskoláslányok tucatján, hogy a standhoz férjek, vettem is 3 lakkot és 2 szemceruzát, tesztek a jövőhéten.



Lányok ki ismeri, használja ezt a mosogatószivacsot ?
( az 1. képen a Persil és Perwol között látható)


9 megjegyzés:

  1. Nekem a szemceruzák vannak meg, de csalódás volt. Azóta is a tartóban porosodnak. Kíváncsi vagyok neked, hogy vált be.

    VálaszTörlés
  2. juj azt az aranyszínű cerkát de nem szeretem, nagyon rossz
    nem is vettem más színben. akkora csalódás volt:-P

    VálaszTörlés
  3. igen, már kipróbáltam a cerkákat :(, pedig annyira szép színe van az aranynak és a lilának is.
    Kézfejemen próbáltam és a legkisebb érintésre eltűnt.

    VálaszTörlés
  4. Nem látom rendesen ezt a szivacsot, de valami hasonló viledát vettem én is, ám az téglalap alakú. Sima sárga, mondjuk fél cm vastagságú és olyan érzésed van, amikor kiveszed a csomagolásból, h mintha nyirkos lenne? Mert akkor egyről beszélünk, csak más formában. Ha nem, akkor majd utánajárok.
    Oreos milka nyammm, nagyon finom, bár talán a körtés még inkább szívem csücske :)
    Öblítőtéma: jó pár éve többen mondták teljesen más ismerősi körökben, h csak a Lenor öblítő használata ajánlott nőknek, mert abban nincs valami olyan ph módosító cucc, mely kedvezőtlenül hatna a nők hüvelyi PH-jára. Tudom, ne kérdezzétek, mennyi realitásalapja van ennek, de amikor már a 3-4. egyébként nem ilyen "konteó" gyártó nőismerősömtől hallottam elkezdtem elhinni és azóta is csak azt használok.

    VálaszTörlés
  5. Ma en is minimum ennyi edesseget vettem. A legszomorubb, hogy el is pusztitottam mind:-)

    VálaszTörlés
  6. Dyna!

    ez nem az a szivacs , azt is ismerem és jó, ennek citrom formája van és rücskös az egyik fele, a felirat rajta vileda Glitzi.

    Poppy!

    Én megúsztam, megették majdnem mind a fiaim és nagy szerencsémre nem is nagyon vagyok oda értük , ritkán de akkor nincs mese.
    Te viszont olyan vékony vagy , hogy nyugodtan megteheted, csak a kedved lesz tőle nagyobb :)

    VálaszTörlés
  7. Én nagyon csalódott voltam mikor megláttam az Essence pultot. Minta hetek óta nyitva lett volna. A millió lökdösődő emberről nem is beszélve. Próbálkoztam egy két üzletben, de nem bírtam, inkább eljöttünk.

    VálaszTörlés
  8. én is pont a lila és arany szemcerkát vettem meg, de sajnos nálam is csak porosodnak....

    VálaszTörlés
  9. Még nem volt időm a szemceruzákat kipróbálni, szemhéjalapozóval milyen lehet, mert a színek szépek de első kézfejes teszt után csak rajzoláshoz és színezéshez ajánlanám az óvodásoknak (suliba már komolyabb színes ceruza kell )
    A lakok nagyon tetszenek de csak színmintát készítettem, körmömön még nem használtam , itt már csak annyi az elvárásom,hogy legalább másnapig bírja ki.

    VálaszTörlés