2013. december 8., vasárnap

Év végi nyereményjáték

Sziasztok!
  Sokat gondolkodtam mi lenne méltó nyereménytárgy a blog karácsonyi nyereményjátékára.
Én az Urban Decay Naked 3 palettának nagyon örülnék, remélem nem vagyok egyedül, mert a blog Facebook oldalán feltett kérdésre, hogy kinek tetszik ez a paletta nem sokan jelezték, hogy tetszene.
Nos, Lányok én ezzel  a palettával szeretném megköszönni az egész éves figyelmeteket, jelenléteteket.
        Mindenki egy eséllyel indul, feltétel, hogy ebben az évben legalább havi 3 kommentet írtál a blogomon, vagy összesen 36 kommentet (trollok kizárva!), úgy gondolom ez nem sok a 264  bejegyzéshez viszonyítva és így érzem igazságosnak, akik veszik a fáradtságot, hogy  pár szóban jelezzék itt jártak, azok játszanak nagyobb értékű nyereményért.
Valamint még egy feltétel van, csak magyarországi címre postázom-
Mivel a paletta még nem elérhető az EU-ban, a játékra 12.31-ig lehet jelentkezni, sorsolás január 3.-án este, közösen, a megszokott módon, számítva rátok.
Kérem, csak azok jelentkezzenek akik megfelelnek a kért feltételeknek, van 20-25 olvasó akit tudok biztosan, hogy sokat kommentel de az ismeretlen neveket visszakeresem.
Az előző nyereményjátékra való jelentkezés nem számít és a mai dátum utáni kommentek sem.


Természetesen lesz még egy játék,  a többi olvasóm számára is de az kisebb értékű lesz, a napokban felkerül az is a blogra, csak az időm nagyon kevés mostanában, de gondolom ezzel most mindenki így van.

Sok sikert kívánok a játékhoz!


43 megjegyzés:

  1. Szia! jelentkeznék, én visszanéztem, és kommenteltem visszamenőleg egy jó párszor! Köszönöm a lehetőséget, szép ez a paletta!

    VálaszTörlés
  2. OMG! Micsoda ajándék!
    Nagyon szeretném megnyerni, bár bevallom fogalmam sincs, hogy írtam-e 36 kommentet idén. Bár jónéhányszor hozzászóltam az biztos... :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  3. Hát Erzsi, nem vagy semmi! Én nem jelentkezem, mert nem kommentelek túl sokat úgy alapból, de olvaslak mindig, és imádom az ilyen húzásaidat:)Ezek annyira szimpatikusak nekem!

    VálaszTörlés
  4. Ez igazán nagyon nagyvonalú nyeremény!
    Sajnos nem tudom, hogy megvolt-e a 36 komment, de nagyon-nagyon remélem, mert hihetetlen boldog lennék, ha megnyerhetném ezt a palettát. :-)

    VálaszTörlés
  5. Szia Erzsi! Nagyon szép ajándék! Biztos nem kommenteltem ennyit, halkabb szavú olvasód vagyok, de ettől függetlenül nagyon becsülöm azt a munkát és energiát, amit belefektetsz ennek a blognak a színvonalas vezetésébe!

    VálaszTörlés
  6. Szia!gyonyoru a paletta,pont most gondolkodtam rajta,hogy az 1-2 nem volt ilyeb szep,de ezek a rozsaszin arnyalatok mennyire bejonnek.A kriteriumoknak nem tudom mennyire felelek meg,mert amiota dolgozom nem igazan tudok kommentelni (most is telefonrol szenvedem fel ezt az elgepelesekkel valoszinuleg teli szoveget) .Ettol fuggetlenul nagyon szeretnek reszt venni a jatekban,ha lehet.

    VálaszTörlés
  7. Azt a mindenit! Már FB-on is csak pislogtam, hogy tényleg ezért indítasz majd játékot?!
    Mindenképpen szeretnék jelentkezni, bízom benne, hogy megvan a kért kommentszám :)
    És én, mint olvasó, szeretném megköszönni Neked ismét, hogy gyártod nekünk folyamatosan az újabb és újabb bejegyzéseket, sok esetben segítettél már a választásban, az utóbbi időben főként körömlakkok terén. További jó blogírást! :)

    VálaszTörlés
  8. Jesszus ez nem semmi nyereményjáték! :D Remélem megvolt a 36 komment, mert nagyon jó lenne megnyerni ezt a palettát! Valami istennő vagy, hogy ilyen szuper dologgal kedveskedsz nekünk! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép, bár most leptem meg magam egy Sleek palettával, kezdek belelendülni a festegetésbe :)
    Ezért szeretnék én is jelentkezni :) és jöhetnek az újabbnál újabb bejegyzések :)

    VálaszTörlés
  10. Sziaa Erzsi!

    Végigzongoráztam az idei összes bejegyzést, és 47 +/- 1 hozzászólást írtam neked idén. :) Így szeretnék én is jelentkezni erre a játékre. Eddig ez a kedvencem a Naked paletták közül. :D

    VálaszTörlés
  11. Szia! Ezt most abszolút nem trollkodásból/sértegetésből/irigységből írom, csak szeretném kifejteni a véleményemet. Elég régóta olvasom már a blogod (és sok mást is), de a legelején húztam a számat a feliratkozásokra, mondván minek az nekem? Ott a könyvjelző, visszakeresem. Aztán egy idő után túl sok blog lett, egyszerűbbé vált a feliratkozás. A kommentekkel is hasonlóképp voltam, soha nem írtam, csak akkor, ha más volt a véleményem a jajdeszép nekemiskell úúúdeügyesvagy stílusúakon túl. Persze, teljesen érthető a külön szabály egy ilyen nagy értékű nyereménynél, meg az is jól esik, ha azt kapod vissza a kommenteken keresztül, hogy igenis jó az, amit csinálsz (ez így is van), csak én nem érzem szükségét annak, hogy odaírjam a 928375. kommentet a fentebb felsorolt stílusokban. Szóval kicsit kettős érzésem van ezzel kapcsolatban, de mégegyszer szeretném kihangsúlyozni: sem irigy nem vagyok a többiekre, akik elég kommentet írtak és játszhatnak, se nem bántásból írtam le a gondolataimat.

    VálaszTörlés
  12. Huha! Folyamatosan olvasom a blogod, de nem tudom a kommentelési kikötésnek eleget tettem-e. Nem vagyok egy nagy kommentelő.
    Imádom az UD termékeit. Az összes Naked paletta megvan eddig, és a 3. is nagyon tetszik. Ha játszhatok érte, akkor jelentkeznék, ha nem akkor sok sikert kívánok a játékban résztvevőknek :)
    Remélem a 2014-es év is legalább ennyi blogbejegyzést hoz Tőled :)

    VálaszTörlés
  13. Elég sokszor vagyok a blogodon, a kőrmös bejegyzések a kedvenceim! :) köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  14. Sajnos nekem sem hinném, hogy van elég kommentem, attól függetlenül nagyon szép paletta :) Igy visszalapozgatva szinte minden eddigi bejegyzésedet olvastam, de én is inkább csak a halkabb közönséghez tartozom, vagy legalábbis, ha már sokan leirták, hogy milyen szép akkor nem irom oda én is. Remélem nem gond, hogy ezt leirtam, nagyon szép, szinvonalas blogod van, igy tovább :)

    VálaszTörlés
  15. Szia, szeretnék jelentkezni a játékra, mert bár halvány fogalmam sincs hányszor kommenteltem, de az biztos hogy több mint 36-szor mosolyogtam és sóhajtottam fel a gyönyörűségtől azokon a posztokon amikben csodálatok sminktermékeket mutattál be nekünk idén. Ez a paletta szerintem gyönyörűségben túltesz az elődein! Szerencsés lány lesz, aki megnyeri:))

    VálaszTörlés
  16. Én is szeretnék jelentkezni, és kommenteltem is egy párszor. Köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
  17. szia! nem tudom beleférek-e a havi 3 kommentbe, de ha igen, akkor játszanék én is. :) egyébként, ha nincs meg az ennyi komment, akkor sem haragszom meg, érthető a kritérium :)

    VálaszTörlés
  18. szeretnék én is jelentkezni, remélem megvolt a 36 kommentem. *-*

    VálaszTörlés
  19. Jajj istenem-istenem! :) Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Én szeretek visszajelezni arról, hogy tetszett a bejegyzés/itt jártam, akkor is, ha mindenki más előttem hasonlót vagy éppenséggel ugyanazt is írta és mert tudom, hogy mekkora öröm olvasni ezeket a kommenteket :) bár gondoltam, hogy meg lesz a havi 3 kommentem, de a biztonság kedvéért átszámoltam és jelentem 217/264 a statisztikám (játékok, blogsale kihagyva)! :D
    Köszönöm szépen a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  20. Fogalmam sincs a statomról, ha nem gond nem számolgatom vissza, a poén kedvéért beszállok a játékba. (ha nem éri el a kívánt értékeket a komment, akkor sincs gond, majd örül a Nakednek más:)
    Nem is annyira a nyeremény (na jó, azért csak felkeltette már az érdeklődésem, bár soha nem aléltam el a Naked-sorozattól, lévén távoli, aztán nem is ábrándoztam annyit róla:)) , csak a kritériumrendszer humora miatt játszanék, ilyent máshol még nem láttam:D Nagyon poén:) és boldog ünnepeket.

    VálaszTörlés
  21. Húúú, micsoda ajándék! :]
    Reményeim szerint eséllyel indulok. Köszi a lehetőséget :]

    VálaszTörlés
  22. Elég régóta olvasom a blogod és gyakran írok is, de nem mernék rá megesküdni, hogy megvan e az a bizonyos szám. De azért jelentkeznék, hátha. :)

    Nagyon kedves és nagylelkű tőled ez a nyereményjáték! :) Bárki nyeri is meg, biztosan jól indul már neki az év. :)

    VálaszTörlés
  23. Mindig olvasom a blogot,bár valószínű nem felelek meg a kritériumoknak...Ennek alapvetően az az oka,hogy inkább masszív smink és parfümmániában szenvedek,a lakkfüggőségem egész jól uralom...:-)
    Viszont sminkfüggő énem felsikoltott a nyereményt látva,nem hagyhatom ki a jelentkezést...
    Köszönet az éves munkádért,ha sminket veszek,a magyar oldalak közül mindig a Te véleményed csekkolom először!Kívánok sok szuper tesztelni/használni/leírni való cuccot jövőre is!

    VálaszTörlés
  24. Hű,ennek biztos nagyon fog örülni, aki kapja. Attól tartok, én sanszos, hogy erről most lemaradok, mert a vizsgák és a suli miatt bár olvastalak, de kommentelni ritkán kommenteltem. Puszi mindenesetre, és szép adventet, boldog karácsonyt Erzsi!

    VálaszTörlés
  25. Szia,

    Én is szeretnék jelentkezni a játékra! Szép napot!

    VálaszTörlés
  26. Kedves Erzsi!
    Eddig is egyik kedvenc bloggerináim vagy és nagyon örültem, hogy többször kéréssel is fordulhattam hozzád akár itt, e-mailben vagy fb-on Te mindig kedvesen, egyből segítségemre voltál:) Aztán, hogy ezt a játékot megláttam egyből mosolyogtam, hogy ez annyira Erzsis, Te lehetsz csak ennyire kedves az olvasóidhoz a szuper palettáról meg ne is beszéljünk!
    Sajnos most a kritériumok engem is megtréfálnak, mert munkahely váltás miatt nem volt időm kommentelni annyit mint ez előtt, de a könyvjelzőm elején mindig a Te blogod szerepel és már az is örömmel tölt el, ha egy újabb vagy régebbi posztodat átolvashatom, szeretem hogy minőségi termékekről írsz és nagyon közel áll hozzám az izlésed!:))
    Biztosan hatalmas ajándék lesz ez a szerencsésnek! Köszönjük az ez évi munkádat mi is! További jó posztírást!
    Üdv Angiretro

    VálaszTörlés
  27. Lányok, köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon örülök nekik :)))

    VálaszTörlés
  28. szia Erzsi! Ha jól gondolom,akkor én is beleférek a 36-ba. :) de ha nem,akkor is szeretem a blogod:)) én is jelentkeznék a palettáért :)) kommentelni eddig Ibolya Janko néven kommenteltem( most váltottam blogger nevet :))


    puszi

    <3

    VálaszTörlés
  29. Szia!

    Szupi nyeremény, szeretnék is jelentkezni, szoktam is kommentelni! :))

    VálaszTörlés
  30. Mivel imádom a stílusod mindig olvaslak, de nem tudom mennyit kommentelek (néha örülök ha végig tudom böngészni a szebbnél szebb lakkos bejegyzést, csak nézd meg a sajátomat :( ) Ha megfelelek az elvárásnak akkor jelentkeznék, hiszen tudom hogy hiába írtam fel a karácsonyi kívánságlistámra az uramtól biztos nem kapom meg.

    VálaszTörlés
  31. hú, júliusnál abbahagytam a számolást, ott már meglett a 36 komment..sikerült megint elszomorodnom, hogy lekéstem a blogsale-t és a nagy dózis körömlakk képek hatására befolyt a nyál a billentyűzetembe. Érdekes, fel sem tűnt, hogy ennyit kommentelek, sőt. így is sokszor bennem van, hogy nem írom be a 20. hűű de szépet mert sajnos semmi értelmesebbet nem tudok kipréselni magamból a képek láttán :D Remélem még jópár évet végig fogsz blogolni, jó dolgokról és jól írsz, ami ritkaság :) Emellett eléggé boldog lennék a Naked 3 palettával, szuggerálom egy kicsit a random.org-ot :P Köszi a szép nyereményjátékot!

    VálaszTörlés
  32. Elfogadnám, szép kis ajándék lenne. A havi három nem hiszem de az össz komment szerintem megvan.

    VálaszTörlés
  33. Szeretnék énis jelentkezni.:) Sokat kommenteltem már:D

    VálaszTörlés
  34. csodálatos ez a paletta:)
    visszanéztem az összes bejegyzésedet ebben az évben (hát ráment egy "kevés" időm:D) és örömmel jelentem, hogy megvan a 36 komment, úgyhogy én is szeretnék jelentkezni:)
    köszönöm a lehetőséget:)

    VálaszTörlés
  35. Én tudom, hogy tavaly rengeteget kommenteltem, sőt talán az idei év első felében is, de az utóbbi fél évben sajnos biztos nem. Ennek az az oka, hogy sajnos nincs minden nap időm elolvasni az új bejegyzéseket, csak heti 1-2 alkalommal és sajnos kommentelésre már ritkán futja. Ettől függetlenül nagyon szeretem továbbra is a blogod, mindig gyönyörű dolgokról írsz. Ez a paletta is, a 3 Naked közül ez a kedvencem, pedig nem gondoltam, hogy tudják még fokozni az előző két szépséget.
    Ha már itt vagyok, akkor szeretnék kellemes karácsonyt kívánni Neked és a családodnak, biztos vagyok benne, hogy az idén is kapunk majd képes beszámolót. :)

    VálaszTörlés
  36. Jujj,átszámoltam,és megvan,én is versenyben vagyok. Jippi. :D illetve,én már nyertem,mert visszabogarásztam az elmúlt évet, és olyan sok szép mindent mutattál Erzsi. :) Meg a humorod az fenomenális. :D Boldog karácsonyt, szilvesztert. Meg minden jót.

    VálaszTörlés
  37. Szia Erzsi!
    Ha beleférek, én is jelentkeznék :)
    A helyzet az,hogy azok a blogok,amiket szerettem a tiéden kívül, azok eltűntek, így mindig csak a te blogodat olvasom, a többiekébe csak bele-belenézek. A frissüléseket nagyon várom, te állsz hozzám közel :)
    Örülök,hogy vagy és írsz, imádom a humorodat is!
    Kellemes Ünnepeket!

    VálaszTörlés
  38. Szia Erzsi!
    Ha beleférek, én is jelentkeznék :)
    A helyzet az,hogy azok a blogok,amiket szerettem a tiéden kívül, azok eltűntek, így mindig csak a te blogodat olvasom, a többiekébe csak bele-belenézek. A frissüléseket nagyon várom, te állsz hozzám közel :)
    Örülök,hogy vagy és írsz, imádom a humorodat is!
    Kellemes Ünnepeket!

    VálaszTörlés
  39. annyira gyönyörű színek vannak ebben a palettában *-* imádom :)

    VálaszTörlés
  40. Szeretnék én is jelentkezni a játékra.
    Köszönöm szépen a lehetőséget, és csak így tovább a későbbiekben is :)

    VálaszTörlés
  41. Te. jó. ég.:) Szerintem megvan a 36 komment idén, legalábbis csak reménykedem, mert tutira én lennék a legboldogabb olvasód, ha megnyerném:) Szeretnék én is jelentkezni! Köszönjük az egész éves munkát! (és csak zárójelben megérdeklődöm, de úgyis majd más platformon is szerettem volna, hogy az új évben nincs kedved valamikor összefutni? Egy reggelire, kávéra, beszélgetésre? Már volt róla szó régebben;)

    VálaszTörlés
  42. JELENTKEZÉS LEZÁRVA!
    Sorsolás: 2014.01.11.-én , szombat este 20 óra után.

    VálaszTörlés