2013. december 28., szombat

December havi zsákmány és Karácsonyi ajándékok

Sziasztok!


      Végre sikrelüt egy gépet szereznem, igaz csak kölcsönbe, de a billentyűzetet leszámítva nincs gondom vele, a szerelővel van bajom, aki péntekre ígérte, hogy bejön a gépért és azóta is várom....utálok várni.
Nagyon készültem a decemberre, nem csak az ünnep miatt, hanem a sok karácsonyi sminkkollekció miatt, amit előzetesekben láttam, már októbertől spórolásra késztetett, hogy decemberben kirúgjak a hámból, jelentem sikerült!
A legtöbb terméket a Dior és Deborah Lippmann márkából néztem ki, de becsúszott pár Inglot, MAC, Anastasia Beverly Hills, MUFE, Nails Inc., L'Occitane márkából is vásároltam új arcápolási és hajápolási terméket valamint pár új körömlakk márka is.
Karácsonyra nem sok mindent kaptam, ahogy öregszem, azaz érzésem a Jézuska egyre jobban elkerül, azzal a címszóval, hogy meg van mindenem, noha ez messze nem igaz -erről már írtam, azt hiszem tavaly karácsonykor :D- de nagy a család és amikor kapok csak azt sajnálom, hogy nem kétszer ennyien vannak, mikor adni kell épp elegen vannak, azt hiszem.
Viccet félretéve, soha nem az ajándékokért szerettem a karácsonyokat, a hangulata a karácsonynak  ami utánozhatatlan, meghitt, ilyenkor tudom igazán értékelni mindazt amit az élettől kaptam, nem az anyagiakra gondolok, hanem a szeretteimre, a családra, amiért hálás vagyok Istennek (hiszem, hogy van, ha nem is járok gyakran templomba) vagy/és a sorsonak.
Nagyon tetszett, hogy  több bloggerina  készített bejegyzést a karácsonyáról, megosztotta velünk.

Jöjjenek a képek, remélem elnézitek a hosszas bevezetőt, de olyan rég nem írhattam, pedig csak két ujjal tudok gépelni, képzeljétek mennyit írtam volna ha rendesen tudnék gépelni :D
Nagyon sok termékről, főleg körömlakkokról már tettem fel Instagramra is képet, aki ott is követ ne szaladjon el, mert van amit nem tettem fel.Valamint kaptam pár dolgot még, aminek nem a blogon lenne a helye, de mivel nagyon örültem nekik felkerültek a blogra. A fotózáshoz hozzá kell szoknom, több mint egy hónap kimaradt,  még nem érzem a fényt, ez misztikusan hangzik, de nálam így működik, nem a gépen állítgatok, a fényt keresem a lakásban, az udvaron, de ezt senki ne vegye írányelvnek, inkább olvasson kicsit utána hogyan kell beállítani a fényviszonyoknak megfelelően egy fényképezőgét, az sokkal egyszerűbb :D




Nagyjából mindennel elégedett vagyok, pontosabban amiket már használtam, van ami kis csalódást okozott, de javarészt  jó kis cuccok. Az Anastasia Beverly Hills márka mesés, volt szerencsém egy szalonjukba szemöldökigazítást csináltatni, a termékeik minősége szuper, extra tartós és könnyen használhatóak,  a szalonba megtanítottak mit hogyan használjak, több angliai webshopban is láttam, hogy kapható ez a márka, így itthonról is beszerezhető, lesz róla bejegyzés.
Pár terméket sikerült befotóznom, bejegyzésre készen várakoznak:
















Melyik termekrol szeretnetek elsonek bejegzzest?



27 megjegyzés:

  1. Hű, a mindenit, mennyi szépség! :O Káprázatos látvány ennyi gyönyörű ajándékot egyszerre látni :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép minden termék és jók lehetnek, a körömlakkokat és adior körömlakkot elfogadnám, csodaszépek :) <3 Szép napot!

    VálaszTörlés
  3. Uh mennyi szépség! *.*

    http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/12/mit-kaptam-karacsonyra.html

    VálaszTörlés
  4. @Moon Angel , megneztem de nem tudok megjegyzest irni, hianyzik a panel.....

    VálaszTörlés
  5. Mennyi gyönyörűség!
    Nem is tudom mi érdekelne leginkább, talán a körömlakkok és az Anastasia Brow kit :-)

    VálaszTörlés
  6. Csodásak, aztaaa, csorog a nyálam :)
    Az Anastacia és a Dior érdekelne elsőként, de a DL lakkok is nagyon tetszenek, az Inglotról már nem is beszélve. Hogy bírod ki ennyi szépség láttán? :))

    VálaszTörlés
  7. hú, naggyon széép, a nails inc csomagoknál már folyt a nyálam :P

    VálaszTörlés
  8. A DL lakkok mesések, szóhoz sem jutok! A kis Dior ecset neszeszer is cuki. :)

    VálaszTörlés
  9. Minden csodás, de legjobban az Anastasia termékekre és a RiRI palettára lennék kíváncsi, remélem hamar írsz róluk!:)

    VálaszTörlés
  10. ez aztán nem semmi kis gyűjtemény lett! :)
    megint a DL lakkok érdekelnek legjobban.

    VálaszTörlés
  11. Azta de sok szép dolog! Tudnék válogatni azt hiszem :D

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörűségesek ! Körömlakkok érdekelnek legjobban, de igazából jöhet minden sorban ; )

    VálaszTörlés
  13. Hű nem semmi mennyiség! :D Nagyon szép minden, bármelyikről szívesen látom majd a bejegyzést :)

    VálaszTörlés
  14. Kellemes Ünnepeket utólagosan is!

    Áááhh, DL lakkok. Elsőnek ha lehet kérni az Anastasia termékekről legyen blogposzt :) már évek óta kacsingatok velük (youtube videókban is mindig "szembe" jönnek velem) MAC automata szemöldök ceruzám van, kíváncsi vagyok mennyivel jobbak /vagy nem/ hozzá képest.

    VálaszTörlés
  15. A Riri paletta és a Nails inc. lakkok keltették fel leginkább az érdeklődésemet, de a többi cucc se semmi :)

    VálaszTörlés
  16. húú mennyi gyönyörűség:)) legjobban talán a DL lakkok érdekelnek, de mindenre kíváncsi vagyok:D

    VálaszTörlés
  17. Erzsi,

    a Dior ecsetekről és a Brow kitről írj, már tűkön ülök, annyira várom :)
    Nagyon szépséges dolgaid vannak! Én is örülnék nezeknek :)

    VálaszTörlés
  18. Erzsi,

    a Dior ecsetekről és a Brow kitről írj, már tűkön ülök, annyira várom :)
    Nagyon szépséges dolgaid vannak! Én is örülnék nezeknek :)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szépek :) A Dior dolgok érdekelnek leginkább :)

    VálaszTörlés
  20. Wow, mennyi szépség! A Deborah Lippmann lakkok fantasztikusan néznek ki :)

    VálaszTörlés
  21. Atya ég mennyi szépség :) Nagyon jó lehettél az idén, ha ennyi szépséggel lepted meg magad :D

    VálaszTörlés